VISSZANÉZVE… A Borsos-iskola és Utóélete (1946 -- 2014)

A Vigadó előtere

A cím nem adja vissza az átlagembernek, hogy a szépen felújított Vigadóban a magyar ötvösművészet kimagasló kétszáz remekét állította ki 2015. január 4-ig tartó tárlatán a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).

A Vigadó előtere

Borsos Miklós alkotása

Borsos Miklós (1916-1990) szobrász- és éremművész, egykor a modern KUT művészcsoport tagja, 1946 és 1960 között az Iparművészeti Főiskola tanára volt. A jelen kiállítás címe az 1971-ben megjelent írására, illetve egy népdalból vett idézetre utal: Visszanéztem félutamból…A közönség szívébe 1976-os gyűjteményes kiállításával lopta be magát, de több köztéri szobor fűződik a nevéhez, közülük a legismertebb a budai Nullás kilométerkő a Lánchíd és az Alagút között. Sikerei elismeréseként részesült Kossuth- és Munkácsy-díjban, kiváló- és érdemes művész-díjakban, Carrara olasz város szobrászati díjában, a soproni érembiennálén Ferenczy Béni-díjban.

Az állami elismeréseken és a közönség osztatlan szeretetén túl eddig kevesebbet tudtunk Borsos Miklós tanári munkásságáról, közéleti tevékenységéről. A mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jogelődjén, az Iparművészeti Főiskolán a díszítő plasztikai képzés vezetőjeként másfél évtized alatt növendékek nemzedékeinek alkotói szemléletét segítette kibontakozni.

Borsos legkorábbi tanítványai között volt Péri József (1933-2003) és Máté János (1938-2014), a későbbiekben Jajesnica Róbert, Kopcsányi Ottó, Kótai József és Muharos József. Ez a kiállítás most hat naggyá nőtt ötvösművészről és lélegzetelállító munkáiról szól.

A tárlat első részében, a földszinten Borsos Miklós, a Mester kisplasztikáit, érmeit – tehát a nagyközönség részéről általában a kevésbé ismert oldalát – láthatjuk. Fekete György, az MMA elnöke szerint az ötvösség a legrégebbi mágikus művészet, az ötvös pedig nem holt, hanem a kéz hitelétől élővé vált anyaggal dolgozik. Borsos nem követőket, hanem utódokat akart nevelni. A cizellálás finomságának határáig kell elmenni – mondogatta -, személyre szóló, kultikus tárgyakat kell alkotni. A tanár kötelessége, hogy az egész spektrumot megtanítsa, a többi a tanítvány választása. Ilyen zseniális nagymester ritkán fordul elő a művésztanárok között.

Kancsó és bogár

Péri József munkásságában gyönyörködhetünk az első teremben: fémek, féldrágakövek, termések és huzalok alkalmazásával kultikus tárgyakat, felnagyított bogarakat, szinte „megszólaló" szitakötőket komponált a hűvös fém és a kövek felhasználásával. Ugyanolyan művészi igénnyel ötvözte a fémet és az üveget díszes kancsóin is.

Szitakötő

Kopcsányi Ottó természeti motívumokat használ fel domborműves díszdobozain és figurális érmeinek motívumain.

Babba Maria

Jajesnica Róbert a történelmi múltat idézi meg geometrikus formáival. A Babba Maria című fali plasztikája Szűz Máriát a gyermekkel idézi fel csángó nyelven, az erdélyi népművészet egyszerűségében.

Máté János kompozíciói az isteni és az emberi dimenzió valóságát humorral egyesítik.

Az ötvösműhely

A Vigadó alagsorában helyezték el az ötvösség szerszámait és a fémmegmunkálás eszközeit.

Kótai József

Kótai József, az MMA rendes tagjának fantasztikus ezüstszobrait, érmeit, bronzplasztikáit csodálhatjuk meg. Méretbeli torzítással humoros apró szobrokat hoz létre, eközben a természetfölöttiről és az emberi valóságról meseszerű bűbájjal beszélnek az alkotásai.

Muharos Lajos műveiben megelevenednek a reneszánsz ékszerek és a násfák hajdani szépsége, a középkori magyar és reneszánsz kelyhek utánérzése, Szent Eligius püspök különös ábrázolásai.

Az MMA kiállításán szereplő ötvösművészek egész életpályájukkal a Mester, Borsos Miklós emlékét idézik fel. Sietnünk kell, ha látni akarjuk a ma leghíresebb ötvösök remekeinek bemutatkozását! Ezek a szerény mesterek többnyire egész életüket a restaurátor szakmában töltötték, csak kevesen tudják, milyen elsőrangú művészek is voltak!

Nem állhatjuk meg, hogy ne ejtsünk szót a pesti Vigadó történetéről. A török hódoltság 1686-os megszűnése után állt még a Pest védelmét szolgáló rondella, vagyis erődítmény a város észak-nyugati határán. Száz évvel később, 1789-ben a rondellát lebontották, a helyére színházat terveztek, ami csak 1829-ben valósult meg Pollack Mihály tervei alapján Redoute, azaz Vigadó néven. Városi táncteremnek épült akkor – klasszicista stílusban. 1833-ban tartották benne az első bált, de koncertteremként is szolgált idősebb és ifjabb Johann Strauss, majd Erkel Ferenc, Liszt Ferenc hangversenyeihez. 1838-ban Liszt a pesti árvízkárosultak javára adott hangversenyt a díszteremben. 1849-ben az osztrákok földig lerombolták. 1859-ben Feszl Frigyes újra megtervezte az épületet, ami 1864-ben végre meg is nyílhatott. A homlokzatra Alexa Károly szobrász mintázta meg a magyar történelem híres alakjait, a belső tereket pedig Lotz Károly festményei borították. Az 1867-es kiegyezés után több nevezetes esemény helyszíne lett: a Pest-Budai Zenede fennállásának 25. évfordulóján Liszt Ferenc 500 tagú kórussal vezényelte a Szent Erzsébet legendája című művét. Színpadán fellépett Mascagni, Dvořak, Debussy, Artur Rubinstein, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Fischer Annie, Prokofjev, Karajan és Ferencsik János.

A második világháborúban súlyos sérüléseket szenvedett. 1954-ben nyilvánították műemlékké. 1980-tól ismét hangversenyteremmé és galériává vált. 2011-től, újabb felújítás után került az MMA kezelésébe. Régi funkcióit visszaadták – elsősorban kiállítások rendezésére.

DOBI ILDIKÓ