Bános Tibor, a jubileumi könyv szerzője megállapítja, hogy a kabaré a magyar színház- és művelődéstörténet egyedülálló jelensége volt, mondhatni törvényen kívüli műfaj. Sokan lenézték ezt a tömegfogyasztásra szánt „színpadi újságírást", és a hatalom soha nem szerette.

 

Bános Tibor, a jubileumi könyv szerzője megállapítja, hogy a kabaré a magyar színház- és művelődéstörténet egyedülálló jelensége volt, mondhatni törvényen kívüli műfaj. Sokan lenézték ezt a tömegfogyasztásra szánt „színpadi újságírást", és a hatalom soha nem szerette.

   A kabaré nehezen született meg Magyarországon, anyagi nehézségek miatt sokat bukdácsolt, amíg meg tudott állni a lábán, ezt pedig a leghíresebb magyar színészeknek és a legnagyobb magyar íróknak köszönhette, akik magyar nyelven tudtak szórakoztatni. Ezzel bizonyították, hogy nyelvünk alkalmas a rendkívüli finomságokra a humorban. Akkor kezdődött, amikor vidékről egyre több újságíró jött Budapestre. Például a dadogós Nagy Endre Nagyváradról érkezett. Zsenialitása abban rejlett, hogy a napi friss híreket kommentálta a maga módján. Végül a pesti polgárság termelte ki a pesti humort olyan írókkal, mint Gábor Andor, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Zilahy Lajos – ők nem szégyellték a műfajt. Szép Ernő a kabaréban 25, az újságnál viszont csak 2 pengőt kapott egy-egy írásért.

   Az I. világháború után Bécsből importált zsidó műfajnak tekintették. A pesti polgárok azonban boldogan „fogyasztották".

    A II. világháború is sokat ártott a műfajnak, sok szerző és előadó elpusztult.

Sajnálatos, hogy mindez a mai fiatalság számára már nem vonzó – állapítja meg a könyv szerkesztője, dr. Sirató Ildikó színháztörténész, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője. Ami kevés maradt belőle, az váltakozó sikerrel a Mikroszkóp Színpadon zajlik.

   Bános Tibor a százéves korszak népszerű és olvasmányos krónikáját tárja az olvasók elé. Ő maga dramaturg, kritikus, újságíró és szerkesztő. Az ötvenes évek elején a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg tanszakának hallgatójaként járta a kabarékat. Éppen akkor, a depresszió korában virágzott legjobban a kabaré a burkolt politikai mondanivalójával. Még személyesen ismerte a legnagyobbakat: Darvas Szilárdot és Gádor Bélát. Mezei Mária, a Vígszínház színésznője büntetésből kerül a Vidám Színpadra. Kiss Manyi 1958-ban ugyan Jászai-díjat kapott, de színészként nem becsülték igazán, hasonlóan járt Latabár Kálmán is. Zseniális alakításaikat nem tartották sokra. Itt még nagyon sok nevet sorolhatnánk. Talán ez volt a hőskorszak. Televízió hiányában a rádió volt a kabaré éltetője. Itt hallhattuk Hacsek és Sajó, Lujza és Jenő történeteit. Azért sem könnyű műfaj, mert az emberek hétköznapjait könnyítette meg. Azért kacsintott össze író, színész és a közönség, hogy a politikai érezze rosszul magát! A szorongást feloldotta a nevetés, így szabadított fel a (el)nyomás alól. Egyben szelep volt olyan szereplők segítségével, akik valójában kiegyeztek a felső pártvezetéssel (Komlós János, Hofi Géza).

   Az egykori Madách Kamarában (ma Örkény Színház) Hofi Géza percenként mondott fantasztikus poénokat, ő termelte meg a színház legnagyobb bevételét. És a kis vörös Kabos! A közönség kedvence, akinek számait Galambos Szilveszter, a Lúdas Matyi humoristája írta. Egyetlen poénból félórás előadást hozott ki. A másik nagyság ebben a korban: Salamon Béla volt.

   Érdemes idéznünk Kosztolányi Dezsőt: „A kabaré a szenvedésünknek afféle biztosítószelepe. Ha nem lenne, talán robbanás is történne. Itt mindenféle panaszt felvesznek. Igazán eszményi sóhivatal. Kivégezhetjük ellenségeinket – in effigie -, azokra, akikre haragszunk, nyelvet ölthetünk veszély nélkül, hiszen végül vállat vonva azt mondjuk, az egész csak ártatlan tréfa volt."

   Ma a kabaré lejtmenetben van. Talán soha nem fog már visszatérni az 1914-ig tartó aranykor. Gálvölgyi János a kabaré végét jósolja, hiszen már nincsenek jó szerzők, nagy egyéniségek. A mai politikai acsarkodás nem termel ki humort. Sirató Ildikó optimistább: „úgy még sohasem volt, hogy ne lett volna valahogy". Hát bízzunk!

Bános Tibor:

A pesti kabaré 100 éve.

Budapest, 2008. Vince Kiadó.

 223 oldal, illusztrált.

ISBN 978-963-9731-42-1

Dobi Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük