A verkli

Verkli Budán, a múlt század elejénMolnár Ferenc Pál utcai fiúk c. világhírű könyve úgy kezdődik, hogy a tanár fizikai, vagy kémiai kísérletet mutat be az osztálynak, a diákok figyelnek, de „közben megszólalt az utcáról egy zongor-verkli, és minden figyelem odalett." Alig hiszem, hogy a mai diákoknak mond valamit a verkli, sípláda, vagy a kintorna szó. Vagy ha ismerik is, a hangulatát aligha. A Wurlitzert talán inkább, ha máshonnan nem, régebbi amerikai filmekből.

Verkli Budán, a múlt század elejénMolnár Ferenc Pál utcai fiúk c. világhírű könyve úgy kezdődik, hogy a tanár fizikai, vagy kémiai kísérletet mutat be az osztálynak, a diákok figyelnek, de „közben megszólalt az utcáról egy zongor-verkli, és minden figyelem odalett." Alig hiszem, hogy a mai diákoknak mond valamit a verkli, sípláda, vagy a kintorna szó. Vagy ha ismerik is, a hangulatát aligha. A Wurlitzert talán inkább, ha máshonnan nem, régebbi amerikai filmekből.

   Mielőtt végképp feledésbe merülne a verkli, nézzünk kicsit utána ennek a zene-automatának. Már a IX. században működött Bölcs Leó bizánci császár udvarában zenegép, amely a zenélés mellett kis mozgó madárkákkal is mulattatta a hallgatót. A XIII-XIV. században már nem csak kis játékokból álltak a zenélő gépezetek, ebből az időből származnak a ma is ismert, harangjátékot megszólaltató toronyórák elődjei, mint például a strasbourgi székesegyház, a brüsszeli városháza, vagy a prágai Orloj órája. Ezek nem csak hangokkal jelezték az idő múlását, hanem mozgó, forgó alakok megjelenésével, játékával is. Az Európában ismert legrégebbi harangjátékokat egyes feljegyzések szerint hollandok hozták magukkal Kínából.

   Az automatikák a reneszánsz korban kezdenek igazán elterjedni, ezek az említett célokon túl megteremtették a későbbi technikai fejlődés alapjait.

   Leonardo da Vinci, a nagy polihisztor mint minden más művészetbe, a zenébe is belekóstolt. Több új hangszer tervezése és megalkotása mellett gondja volt arra is, hogy igyekezzen megkönnyíteni a hangszereken való játszás tudományát. Leonardo tervezett olyan húros hangszert is, amelyben a húrok alatt egy forgatókar bőrszalagot mozgat, és a húrok lefogásában billentyűzet segíti a játékost. Ez kísértetiesen hasonlított arra a hangszerre, melyet Jan Comenius, a magyar származású író, a modern pedagógia alapelveinek megteremtője Orbis Pictura c. könyvében mint „kintorna" nevez meg, és amely a tekerőlanthoz hasonlatos.

    A XVIII. századtól kezdtek a verklik elterjedni egész Európában. Talán Olaszországban jelent meg az első. Egyes országokban Orgona Italineri-nek hívták. A gépezetek az Atlanti Óceánon is átkeltek, Észak- és Dél-Amerikában mai napig szeretettel őrzik emléküket. A legegyszerűbb, néhány sípos, családi otthonokban működtetett, úgynevezett madárorgonáktól a templomi zenészt helyettesítő automatákon keresztül a szekér nagyságú, dobokat, cintányérokat, húrokat megszólaltató zenegépig számtalan fajtáját ismerjük.

   A kintorna a hangrögzítésre alkalmas fonográf elterjedéséig fontos szerepet játszott a köznapi emberek zenekultúrájában. Egy-egy új zenés színdarab, operett, opera népszerű betétdala, vagy egy új induló szinte már bemutatása másnapján megjelent az utcai zenészek repertoárjában. Bár a zenekritikusok, zenetörténészek a komolyzene kintornán történő megszólaltatását lebecsülték, számtalan művészt ihletett meg a hangszer. Neves zeneszerzők (Beethoven, Ravel, Sztravinszkij) alkottak zeneművet automatákra. Írók, festők örökítették meg a kintornást. Legnagyobb sikerük az automata zenegépek gyártóinak akkor volt, amikor a hegedű vitathatatlanul legelső gyártóhelye, az olaszországi Cremona városa egy 100-sípos zeneautomatát rendelt egy kintornakészítő mestertől.

   A XX. század húszas-harmincas évéiben a Pest-Buda-i utcakép általánosan ismert és kedvelt része volt a kintornás. A zenegép hangos sípja vagy zongorát utánzó dallama gyakran megszólalt a bérházak udvarain, a vendéglők kerthelyiségében. El sem lehetett képzelni nyáresti mulatságot, lakodalmat a Tabánban, Gellérthegyen vagy Óbudán kintorna nélkül. Budapesten az első világháború után évente 200-250 kintornás engedélyt adtak ki. Még a II. világháború után is működött közülük jó néhány. A kintornás élete sok művészt ihletett meg. Az 1870-es években Tóth Ede írt színművet „A kintornás családja" címmel. Kosztolányi, Karinthy és még jó néhány író, publicista örökítette meg a város alakjai között a zenegépek tulajdonosait, működtetőit. Hazánkban ennek ellenére az elmúlt évtizedekben a kintorna, a verkli, sípláda elfelejtődött. Azért nem teljesen.

   Ez év szeptember 3-án kétnapos nemzetközi verkli fesztivált rendeztek Keszthelyen, a Fő téren és a Sétáló utcában. Nem tudom, hogy zajlott le az esemény, de ez úton gratulálok a győztesnek.

Láng Róbert