Az utolsó vacsora

 Milánóról hirtelen három dolog jut eszünkbe. A Scala, a Dóm és az Utolsó vacsora. (A Brera, Európa egyik leghíresebb képtára se maradjon ki.) Az utolsó vacsora, Leonardo da Vinci freskója a Santa Maria delle Grazie kolostor melletti refektóriumban (étkező). Mérete is lenyűgöző, 4,6 x 8,8 méter. Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele szerint a tanítványai körében eltöltött utolsó (nagypénteki) vacsorán Jézus így szól: „Bizony mondom néktek, hogy közületek egy el fog árulni engem." Ezt a drámai pillanatot festette meg a művész. A képet 1498-ban fejezte be.

 Milánóról hirtelen három dolog jut eszünkbe. A Scala, a Dóm és az Utolsó vacsora. (A Brera, Európa egyik leghíresebb képtára se maradjon ki.) Az utolsó vacsora, Leonardo da Vinci freskója a Santa Maria delle Grazie kolostor melletti refektóriumban (étkező). Mérete is lenyűgöző, 4,6 x 8,8 méter. Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele szerint a tanítványai körében eltöltött utolsó (nagypénteki) vacsorán Jézus így szól: „Bizony mondom néktek, hogy közületek egy el fog árulni engem." Ezt a drámai pillanatot festette meg a művész. A képet 1498-ban fejezte be.

   Az asztalnál ülő apostolok balról jobbra: Bertalan, ifj.Jakab, András, Júdás, Péter, János (eretnekek szerint Mária Magdolna), Jézus, Tamás, id.Jakab, Fülöp, Máté, Tádé, Simon. Mindegyik határozott karakter, a csodálatosan kimunkált fejeket és a kép előtanulmányait tollrajzon megnézhetjük a már említett Brera Múzeumban, igazi élmény. A freskón Máté és Tádé szinte megszólal: Ki lehet az áruló?

   A megbízást Lodovico Sforza herceg adta a Mesternek. A Domonkos-rendi Santa Maria delle Grazie kolostora közel esett a hercegi palotához. A templomot az uralkodó herceg-régens restauráltatta. Az ebédlőben már volt egy freskó, Giovanni da Montorfano alkotása, a Keresztre feszítés. Erre festette rá az Utolsó vacsorát, a Cena Domini-t. Sajnos később többször is átfestették, a barátok maguk követték el a kontár beavatkozásokat. De volt ennél nagyobb baj is.

   Leonardo nem a régi bevált módon dolgozott, nem nedves falra hordta fel a festéket, hogy a vakolattal együtt száradjon, hanem olajtemperával kísérletezett. Néhány év múlva málni kezdett a festék. Az is nagy baj volt, hogy a kolostort rosszul, hevenyészve készítették. Goethe, akinek jó szeme és művészi érzéke volt, így írja le a falakat naplójában. „Kicsorbult, össze nem illő téglákból rakták, lebontott régi épületek tégláiból. Bizony szomorú, hogy az a művész, aki nem győzte eléggé megválogatni a festéket, éppen a festmény helyét nem nézte meg figyelmesebben."

   Leonardo halála után a hatóság befalaztatta úgy, hogy aki a freskót meg akarta csodálni, mert az még mindig Milánó büszkesége volt, csak létrán juthatott be felülről. A napóleoni háborúk idején istállónak használták a helyiséget. X. Károly francia király, amikor elfoglalta Nápolyt, elhatározta, hogy lefejti a freskót a falról és Franciaországba szállítja. Szerencsére meggondolta magát.

   A XIX. század vége felé a freskó pusztulni kezdett. 1908-ban Fernando Cavenaghi és 1924-ben Silvestri újabb kísérletet tett megmentésére, s nekik végre sikerült a színek reprodukálásával egyidejűleg elszigetelniük a képet a nyirkos faltól. 1943-ban a refektórium bombázás következtében beomlott, de Leonardo alkotása sértetlen maradt és a terem újjáépítésekor, 1947-ben, Mauro Pellicoli újabb erőfeszítéseket tett a festmény megmentésére. Fáradozását 1952-re siker koronázta, a helytelen restaurálási kísérletek nyomait eltüntette, s helyreállította a nagyjában eredeti freskót. Érdekes felfedezés is tulajdonítható neki: a legfelső réteg alatt ráakadt Leonardo saját kézjegyére.

   Az Utolsó vacsora 1980. óta a Világörökség része.

Láng Róbert