Egy fénykép a múltból: Jóka(y)i Móric
5 perc olvasás
A 23 éves Jókay Móricnak nehéz napja volt 1848. március 15-én. Reggel az ő szobájában gyűltek össze társaival, hogy megtervezzék az eseményeket, amelyek átalakították az ország és az ő életüket egyaránt. Délelőtt négyszer olvasta fel a 12 pontot egyre nagyobb tömeg előtt, délután végigrohanta egész Pestet és Budát, s végül este a Nemzeti Színházban azzal szembesült, hogy a forradalmi napot záró előadás esetleg nevetségességbe fulladhat.
A 23 éves Jókay Móricnak nehéz napja volt 1848. március 15-én. Reggel az ő szobájában gyűltek össze társaival, hogy megtervezzék az eseményeket, amelyek átalakították az ország és az ő életüket egyaránt. Délelőtt négyszer olvasta fel a 12 pontot egyre nagyobb tömeg előtt, délután végigrohanta egész Pestet és Budát, s végül este a Nemzeti Színházban azzal szembesült, hogy a forradalmi napot záró előadás esetleg nevetségességbe fulladhat.
Történt ugyanis, hogy az este díszvendégének szánt Táncsics Mihály nem jött el a Bánk Bán előadására, a szabadulását követő ünneplés után inkább szállodai szobájában maradt feleségével. A közönség az első felvonás után azonban Táncsicsot követelte, Petőfi hiába próbálta csitítani őket, szavait elnyelte a hangzavar. A Bánkot alakító Egressy Gábor a helyzetet mentendő egy Táncsicsnak öltöztetett színészt akart a páholyba vezetni, hadd kapja meg a nép, amit szeretne. Jókai, aki annyira értett a jelképek fontosságához, hogy aznap az ypszilont is eldobta nevéből, érzete, hogy ezt meg kell akadályoznia.
A színfalak mögé ment, és szólt Egressynek, hogy vonassa fel a függönyt, mert beszélni fog a néphez. A színpad mögötti félhomályban csaknem összeütközött a Gertrudist alakító Laborfalvi Rózával. Egymásra néztek, a 23 éves fiatalember közelről is épp olyan gyönyörűnek találta a 31 éves dívát, mint korábban a nézőtérről. Róza jelmezén egy saját maga által varrt, erdélyi és magyar színekkel készített piros-fehér-zöld-sárga-kék kokárda díszelgett, amit eredetileg nem is akart a színpadon is viselni, mert szerepidegennek érezte, hogy a meráni királynén magyar jelkép legyen.
Jókai öltözete estére kissé megviseltnek tűnt: csizmája sáros volt, ruhája az esőtől átázott, csak a cilindere szalagjába tűzött óriási piros toll kölcsönzött neki némi forradalmi külsőt. A színpadra állva elmesélte Táncsics kiszabadítását és azt, hogy a fáradt hazafi most nem tudott eljönni. Beszédet némi taps fogadta, de azért a közönség nem örült, hogy nem láthatja élőben a kiszabadított rabot. A tapsrend természetét értő Róza ekkor lépett a színpadra. Levette jelmezéről kokárdáját, és a szónok mellére tűzte. A taps végre felmorajlott, de Róza ezt is tudta fokozni. Ott, a közönség szeme láttára megcsókolta a kissé megszeppent írót. A nézőtéren ováció tört ki: a szerelem megmentette az estét, és győzött a szabadság is. Jókai és Róza másnap már együtt andalgott a budai utcákon. A barátok közt elterjedt a hír: Móric nemcsak a forradalom hevében váltott csókot a nála nyolc évvel idősebb Rózával, hanem össze is kötné életét a kétes hírű színésznővel, akinek házasságon kívüli született gyermeke van. Laborfalvi Róza, született Benke Judit gyermekének apja a kor ünnepelt hősszerelemes színésze, Lendvay Márton volt. A színésznő a 40-es évekre már igazi sztár volt, férfiak tucatjai hevertek a lábai előtt. Vörösmarty és Bajza is áradozó kritikákat írt róla, s egy ízben még a színházat különösebben nem kedvelő Széchenyi Stefi gróf is felállott páholyában és a közönség füle hallatára fennhangon azt mondta: „Laborfalvi sonorus alt hangja a legszebb muzsika, amit hallottam valaha". A népszerűség azonban nem jelentette, hogy Rózát feleségnek is el tudták volna képzelni rajongói. Így volt ezzel Petőfi is, aki nem átallott összefogni barátja édesanyjával, hogy megakadályozzák az esetleges házasságot. Először is bemutatták Móricnak Róza tizenéves kislányát, hogy eltántorítsák szándékától.
Jókai meg is ígérte, hogy szakít a színésznővel, ehelyett azonban Sándor másnap barátja hűlt helyét találta a közös lakásban. Rosszat sejtve, az éppen törött lábú Jókayné asszonnyal felmentek Laborfalvi svábhegyi villájába, de a pár már onnan is kereket oldott. Végül Rákoscsabán adta őket össze egy falusi pap. Petőfi annyira megorrolt barátjára, hogy szóba sem állt vele, és csak Laborfalvi Móricként emlegette egykori lakótársát. Pedig Róza szerető és hűséges felesége lett Jókainak. Még hamis papírokat is szerzett neki '49-ben, de biztonságból jó ideig továbbra is szobafogságban tartotta férjét, hogy baja ne essék. "Annak, hogy olyan sokat dolgozom, az egyik oka az is, hogy szeretek otthon lenni – s hogy még egyet megvalljak, még bírálóim legelsőjét is tisztelem az én asszonyomban. Az ő ítélete nekem oraculum." -írta róla később Jókai. Róza 1886-os halála szó szerint megbénította Móricot.
Fogadott leánya szervezett neki hosszú itáliai utazást, hogy lassan felejteni kezdjen. És aztán megismétlődött minden: amikor 74 évesen feleségül vette az akkor 20 esztendős Grósz Bellát, ugyanúgy ellene fordult családja és barátai, mint ötven évvel korábban Róza miatt.
