Gyurcsány Ferenc

A mai nap -2007-04-20- folyamán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részt vett és beszédet mondott a a Mezõgazdasági Szövetkezetek és Termelõk Országos Szövetségének közgyûlésén. Beszédében arra hivta fel a figyelmet, hogy az Európai Unióban egyszerre van nemzeti érdekérvényesítés és verseny is, így csakis e kettõ együttes figyelembevétele lehet az, ami esélyt ad a sikerre. Beszédét szokásunk szerint szószerinti leiratban közöljük:

  Gyurcsány Ferenc

A mai nap -2007-04-20- folyamán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részt vett és beszédet mondott a a Mezõgazdasági Szövetkezetek és Termelõk Országos Szövetségének közgyûlésén. Beszédében arra hivta fel a figyelmet, hogy az Európai Unióban egyszerre van nemzeti érdekérvényesítés és verseny is, így csakis e kettõ együttes figyelembevétele lehet az, ami esélyt ad a sikerre. Beszédét szokásunk szerint szószerinti leiratban közöljük:

 

 

Mélyen tisztelt Közgyûlés! Elnök Úr! Fõtitkár Úr! Hölgyeim és Uraim!

 

Nagy élvezet figyelni, hogy Magyarországon vannak emberek, vannak szervezetek, vannak közösségek, amelyek jól értik, hogy egyszerre van két dolgunk: óvni, építeni a nemzeti tradíciót, óvni hagyományainkat, és kellõ okossággal és bölcsességgel észrevenni és válaszolni arra, hogy a világ valami hihetetlen tempóval és erõvel megy elõre. Mi pedig nem akarunk lemaradni errõl a vonatról.

 

A vidék, a föld a nemzeti hagyományok, a nemzeti tradíciók talán egyik leggazdagabb tárháza. A dolog természetébõl adódik, hogy a falu, a földközeliség mindig sokkal nyitottabb volt arra, hogy õrizze mindazt, ami a múltból érték volt. Ezért mindig ott volt az a veszély is, hogy mindazok, akik a földdel, a vidékkel, a mezõgazdasággal foglalkoznak, bezáródnak a mozdulatlanságba és bezáródnak a kialakult pozíciók megõrzésébe. Inkább a múltban keresik a megoldásokat és aggodalommal, félelemmel tekintenek a jövõbe. Azt láttam, az a tapasztalatom most már évek óta, hogy a MOSZ-ban sikerült megtalálni a tradíciók és a világra nyitott modernség okos és termékeny egyensúlyát. Ez fontos dolog. Hogy aztán hogyan kell ezt finoman hangolni, ez már az önök dolga. Ezt önök sokkal jobban tudják, mint mi. Azt gondolom, ebbe nekünk már nem nagyon kell beleszólni.

 

Kell azonban még mondanom valamit, és majd vissza kell térnem erre egy pillanatra a késõbbiek során: éppen azért, mert ez a lényege és ez a természete a földnek, a vidéknek, a mezõgazdaságnak, a föld egyszerre az érzelem, a lélek és az ész kérdése is. Ez így szépen hangzik, de majd késõbb, amire utalni fogok ezen állítás alapján, az már nem biztos, hogy annyira fog önöknek tetszeni. De kompromisszumot fogok javasolni.

 

Nem kétséges, hogy a MOSZ elsõsorban a mezõgazdaságban, a mezõgazdaságból élõ kisebb és nagyobb vállalkozások gyûjtõszervezete. Ezek a szervezetek hosszú távú prosperitást szeretnének. Jövedelmet szeretnének termelni, fejlõdni szeretnének. Egy sor racionális dolog ez. Az is világos azonban, hogy az a környezet és az a keret, amelyben mûködnek – a szövetkezetek, társas vállalkozások – nem csak racionálisak. Önök sokkal jobban tudják, mint én: Magyarországon a földnek, a tulajdonnak, a földhöz való hozzáférésnek, a földtulajdon megõrzésének az elmúlt évszázadokban kialakult egy olyan fétise, amivel akkor is számolni kell, ha nem egyszer az ezzel kapcsolatos vélekedések és meggyõzõdések talán már nem minden esetben állják ki az idõ próbáját. Erre majd késõbb egy pillanatra vissza fogok térni.

 

Remélem, nem tekintik elbizakodottságnak, ha azt mondom: én úgy látom, hogy az utóbbi 17 év nagyobbik részét döntõen az jellemezte, hogy sokszor kicsinyes és önzõ pártpolitikai vitáktól volt hangos az agrárium és a mezõgazdaság. Ma azért is van nagyobb béke, nyugalom és csend, mert az ilyesfajta önzõ pártpolitika helyett az okos, szakszerû, nyitott párbeszéd, a szakmaiság, az egymásra való odafigyelés jellemzi inkább ezt a világot. Nem akarom eltitkolni: büszkén gondoljuk, hogy abban, hogy ez bekövetkezett, szerepe van az elmúlt idõszak kormányzásának és nagyon jelentõs szerepe van Gráf József miniszter úrnak. Az õ munkáját és az elõdje, Németh Imre munkáját itt, önök elõtt is nagy jó érzéssel köszönöm szépen. Mert nem lennénk itt, ha nem ezzel a meggyõzõdéssel, nem ezzel a kultúrával, a párbeszédre való nem ilyen fokú képességgel és készséggel tenné azt, amit tesz.

 

Köszönöm szépen a miniszter úrnak!

 

A dolgainkról. Azt mondja Nagy Tamás elnök úr, hogy Európában vannak viták. Persze, hogy vannak. Nem kell attól félni, hogy az Európai Unió egyszerre az együttmûködés és a nemzeti érdekérvényesítés, a verseny terepe is. Persze. Van egy piac, és mindegy, hogy azt európai piacnak tekintjük vagy globálisabb piacnak, folyik a verseny. Folyik a verseny a piacokért, a támogatásokért. Folyik a verseny a nemzeti érdekekhez jobban illõ szabályozási feltételekért. Az elvont, bonyolult szabályok mögött az esetek jelentõs részében kitapinthatóak a nemzeti érdekek. Kinek jó az egyik vagy a másik szabályozás? Az, aki ehhez nem ért, az, aki csak a jogszabályt látja mögötte, az észre sem veszi, hogy egyik vagy másik szabály jobban kedvez a francia vagy a német gazdának, és nem nagyon kedvez a belépõ új tíznek, vagy éppen fordítva. Nagyon kemény, határozott érdekérvényesítésre van szükség ebben az ügyben. Nem kivagyiságra, nem odamondogatásra, nem az asztal verésére. Ugyan, kérem! De világosan meg kell fogalmazni azt, hogy mi az érdek, hogy ezt milyen eszközökkel lehet támogatni, valamint szükség van a határozottságnak és a bölcs kompromisszumnak az okos keverékére is.

 

Mi ebben kiálltuk a próbát. De ne tévedjünk. Abban, ami az európai uniós együttmûködésben zajlik, abban jól kitapintható – Nagy Tamás elnök úr úgy mondta, hogy a tizenötök, maradjunk ennél – a tizenötök törekvése arra, hogy a korábbi idõszak akkori közös európai mezõgazdasági politikájában is megszerzett elõnyeiket megtartsák velünk szemben. Az vesse ránk az elsõ követ, aki nem ezt akarná, ha mi lennénk az elõnyösebb helyzetben. Ezért nem kell haragudni, hogyha azok, akik elõnyhöz jutottak, nem szívesen mondanak le azokról. Az ember már csak ilyen. Nekünk meg az a dolgunk, hogy azt mondjuk: ez nem fair, nem ebben állapodtunk meg, az Európai Unió alapelvei nem ezt tartalmazzák. Az nem mûködik, hogy versenyezzünk, csak nekünk van 10-15 évnyi elõnyünk azon túl, hogy van egy nagy történelmi elõnyünk is. Éppen ezért az, hogy ki kell egyenlíteni a pozíciónkat és segíteni kell a tizeknek abban, hogy versenyhátrányukat ledolgozzák, szerintem helyes törekvés. Oka van annak, hogy a magyar kormány a szakminiszter vezetésével rendkívüli határozottsággal és rendkívüli keménységgel lép fel, döntõen persze a színfalak mögött – bár önök ezeket általában jól ismerik az egyes területeken. Ezt így kell tenni és így is fogjuk csinálni. Nem a dac, nem a harag, hanem a mi érdekünk kérdése ez. Azt gondolom, mindig így kell eljárni.

 

Figyelmeztetnem kell azonban önöket, mert 2009-ben elindul a jelenlegi költségvetési periódus felülvizsgálata. Jól tudják, hogy ez a felülvizsgálat alapvetõen brit és holland nyomásra került be a mostani költségvetési idõszakba. A napnál is világosabb, hogy ennek a felülvizsgálatnak a fõ célja a mai európai közös politikákon belül részben a mezõgazdasági és vidékfejlesztési politika prioritásainak, eszközeinek átírása. Félreértés ne essék: a szándék nem arról szól, hogy az unió további támogatást adjon, hogy tovább nyissák a lehetõségeket, hogy hatékonyabb eszközöket adjanak, hanem éppen ellenkezõleg. Azt mondják a britek és mások is, hogy elegük van abból, hogy õk finanszírozzák a francia gazdákat, és idõnként biztosan azt is hozzáteszik, hogy elegük van abból, hogy õk finanszírozzák a közép-európai gazdákat és mezõgazdaságot.

 

Itt okosnak és bölcsnek kell lenni. Két választás is közeledik. Jön a brit, ami még nincs lefutva, de ismerve Gordon Brownt – hogy is mondjam? Nagyon csodálkoznék, ha az õ miniszterelnöksége mellett puhább lenne a brit álláspont, mint Tony Blair alatt. Sõt! És semmi okom sincsen, hogy jósolni merjek a francia elnökválasztás utolsó napjaiban – itt még nevet sem merek mondani. De ismerve a három legesélyesebb jelölt mondatait, minden bizonnyal közeledünk annak az idõszaknak a végéhez, amikor a francia gazdák érdekeinek hatékony érvényesítéséhez elegendõ volt az az egyébként rendkívül fontos és tiszteletre méltó történelmi tény, hogy az Európai Unió és együttmûködés alapvetõen a francia-német történelmi kiegyezés és együttmûködés mezsgyéjén halad elõre. Jól látják a francia elnökjelöltek, hogy itt változásra van szükség. Figyelmeztetem önöket, hogy át fog alakulni az az európai térkép, amelyen belül nekünk lehetõségünk van érdeket érvényesíteni. És ha az orrom nem csal, akkor az átalakulás e tekintetben nem a számunkra kedvezõ irányba megy.

 

Rövid távon mindez nem veszélyezteti a pozícióinkat. Õszinte vagyok önökhöz: a 2013-ig zajló terveinket közvetlenül nem befolyásolja. De megerõsíti azt, amire az elnök úr egy fél mondatban utalt: 2013 után minden bizonnyal a maitól jelentõsen eltérõ körülmények között fogunk mûködni. Ezért nagyon-nagyon okosnak kell lenni, hogy most mit csinálunk ezzel a lehetõséggel. Ez a lehetõség, ami ebben a hét évben van, a magyar mezõgazdaság utolsó nagy idõszaka arra, hogy intenzíven ledolgozzon a hátrányaiból és felkészüljön egy még nyitottabb, még kegyetlenebb versenyre. Aki ennek az ellenkezõjét mondja, hogy majd háromszor ekkora erõfeszítéssel bezárkózunk és megvédjük magunkat, az illúziót kerget. Megóvja ugyan önöket a mostani erõfeszítéstõl, de ennek súlyos ára lesz 2013-ban. Az nagyon bölcs és helyes dolog, hogy nagy vita után, de ennek a bizonyos 1300 milliárd forintnak közel a felét alapvetõen technológiai és egyéb fejlesztésekre lehet fordítani. Ennek nem örülnek az Európai Unióban. Õk annak örültek volna, ha ezt másra költjük – az elõzõek alapján talán értik, hogy miért. Ez egy nagy siker. Éljenek vele jól. Éljenek vele okosan.

 

Vannak olyan ügyek, amelyek nem rajtunk múlnak. Hadd ugorjak egyet. Azt mondja az elnök úr, hogy baj van a versenytörvénnyel és a kereskedelemmel. Pár héttel ezelõtt fejezõdött be az a szakmai bizottsági munka, amely értékelte a magyar kereskedelemre vonatkozó hatályos jogi szabályozást. Ha megköveznek, akkor is csak azt tudom önöknek mondani, hogy a jelentés – ami egyébként nyilvános – szerint ma Magyarországon van egy nekünk nem tetszõ, nem kedves kereskedelmi fölény, túlsúly a mezõgazdasági termelés és kereskedelem viszonyában. Mi is így látjuk. Azt mondják a kormánytól független szakértõk – a Versenyhivataltól egyetemi emberekig, érdekképviseletekig vettek részt a bizottsági munkában -, hogy ez döntõen nem jogi kérdés. Egy rendkívül erõs hálózattal, hihetetlen tõkeerõvel, tudással és egy magas szintû integrációval találjuk szembe magunkat, a másik oldalon pedig a termelõk egy viszonylag tagolt rendszerével.

 

Én a szövetkezést értéknek, nagyon fontos dolognak tekintem. A szövetkezést nem szégyennek, nem a múlt csökevényének, hanem az erõnk megsokszorozását lehetõvé tévõ eszköznek tekintem, de nemcsak abban az értelemben, ahogyan mezõgazdasági szövetkezetek vannak, hanem önök között is. Muszáj szorosabbra fûzni az együttmûködést. Muszáj. Ha ezt nem teszik, ha külön-külön próbálnak megküzdeni a nagy kereskedõhálózatokkal, akkor alul fognak maradni. Ez nem csak pénz kérdése. Az hatalmas érték, hatalmas erõ, hogy jó minõségû magyar árut tudunk kínálni a szántóföldtõl, a kertészettõl, az ültetvénytõl a vásárlók asztaláig eljuttatva. Nem lehet hetykén azt mondani, hogy minket nem érdekel a magyar áru. Annak ereje van. Ha választani lehet, akkor inkább magyar árut veszek és nem spanyol paradicsomot és nem izraeli szõlõt. Közösen meg kell teremtenünk a magyar áru koncentrált, magas minõségû, magas presztízsû jelenlétének feltételeit, önöknek meg nekünk együtt. Ha választási lehetõsége van a kereskedõnek, akkor pontosan tudja, hogy Magyarországon a magyar vevõk elsõsorban magyar árut vesznek, ha választhatnak, ha nagyjából azonosak az árak, a kondíciók. Ebben van még nagyon sok tartalék.

 

Nagyon sokat tettünk az elmúlt idõszakban azért, hogy kiszorítsuk az élelmiszeripar silány termékeit – a miniszter úr úgy szokta mondani, hogy a szemetet – a boltok polcairól. Ezt folytatni kell, küzdeni kell érte, ez közös érdekünk. Ebben nyilvánvalóan önöknek és nekünk is van közös dolgunk.

 

Egyértelmû és egységes a kormány álláspontja – ezt korábban is sokszor elmondtam -, és nemcsak hogy nem fogadom el, de határozottan és kifejezetten károsnak tartom azt, hogy szerintem tarthatatlan és nem megalapozott politikai természetû elõítéletektõl vezérelve különbséget teszünk mezõgazdasági termelõ és mezõgazdasági termelõ között. A jelenlegi magyar kormány soha nem fogja elfogadni, hogy a szövetkezést, a szövetkezeteket, a társas vállalkozásokat hátrány sújtsa. Tenni kell lépéseket ezzel szemben. Ebben van egy nagyon erõs ideológiai természetû támadás. Ebben defenzíva van. Nekem tetszik az a határozottság, amit az elnök úr képvisel, az országnak ez a hasznos. Az országban a pozíciókat a teljesítmény alapján lehet kijelölni, márpedig a teljesítmény alapján a szövetkezeteknek nincsen félnivalója. Akkor azt kell mondani, hogy rendben van, felvesszük a versenyt, de nem annak az alapján, hogy melyik politikus kire mit mond. Ki mögött milyen teljesítmény áll? Értékteremtésben, foglalkoztatásban, a jogszabályok betartásában, fejlesztésben, perspektívában. És ha így van, akkor azt gondolom, nem kell önöknek szégyenkezniük.

 

A '90-es évek elején kialakult egy egyensúlytalan állapot. Önök is jól tudják, hogy miért, a többségük személyesen is átélte. Zajlik a kiegyenlítés -és itt vissza kell jutnom a földkérdéshez, erre utaltam is az elején. Azt mondtam, hogy a föld egyszerre a ráció és a lélek, a szív és az ész. Jelenleg létezik egy átmeneti állapot, amikor korlátozzuk a külföldiek földtulajdonhoz való hozzáférését. Ez az átmenet egy darabig még fennáll. Azt gondolom, hogy nagyjából azt lehet politikai, társadalmi értelemben célként kitûzni, hogy amikor pár év múlva az átmenet befejezõdik, addigra legyen egy kiforrottabb, egyértelmûbb álláspont arról is, hogy külföldiek szerezhetnek magánszemélyként legálisan és kevés korlátozással tulajdont, a magyar társas vállalkozások pedig nem. Akkortájt ez nem lesz egy könnyen tartható álláspont.

 

Vannak ügyek, hölgyeim és uraim, amelyek nem vívhatók meg csak közgyûléseken. Ezt a kérdést hosszú, nyitott vitában és nem defenzív módon kell megvitatni. Én úgy látom, hogy van egy folyamatos törekvés átpolitizálni, tarthatatlan ideológiával megtölteni a magyar mezõgazdaságot és a földkérdést. De ennek azért van táptalaja, mert a földkérdés annyira tele van érzelemmel, és ennek pedig örülünk, hogy így van. Mi imádjuk Veres Pétert, aki megtanította nekünk, hogy faluban, földben, parasztemberrel, gazdával, kemény magyar emberrel csak nagy tisztelettel lehet bánni és felé kell fordulni. Én az egyik oldal kevélységére – mert kevélynek tartom azt az álláspontot, amit képviselnek ebben az ügyben azok, akik azt képviselik – nem tartom jónak, ha a másik oldal kevélységével válaszolunk. Okos, hosszú, türelmes vitával és nagyobb nyitottsággal kell ezt a dolgot megoldani.

 

Persze értem és ízlelgetem magamban, amikor azt mondja az elnök úr, hogy ezt a politikának kell eldöntenie. De a földügy nem nemzeti kérdés? Hogy is van ez? Ha valami nehezen eldönthetõ széles társadalmi alapon, akkor azt mondjuk, hogy politikai ügy. Amiben pedig szeretnénk benne lenni, arra meg azt mondjuk, hogy nemzeti ügy. A föld az nemzeti ügy. Értenie kell az országnak. Értenie kell a kockázatait, mert egyébként annak van kockázata, ha kinyitjuk a földtulajdont. Hogyne lenne! Csak az a megoldás nem jó, ha ilyen rövid, egyszerû mondatokban próbálunk meg eligazodni. Úgy nem lehet, annál ez bonyolultabb. Hosszú távú bérletekkel, az állattartóknak adott speciális lehetõségekkel. Nem kérdés, önök tanították meg nekem ezt a dolgot. Belátom és tudom, abszurd dolog úgy állatot tartani, modern telepeket fenntartani, hogy körülötte nincsen meg a takarmány megtermelésének biztonságos lehetõsége, a trágya elhelyezésének lehetõsége. A dolog eleje meg a vége hiányzik akkor, hogyha nincs meg a föld. Ehhez képest a politikai szónoklattal nem sokra megyünk, mert politikai szónoklatból még nem lehetett takarmánynövényt termeszteni, és nem lehetett elhelyezni oda azokat az állattenyésztéshez kötõdõ anyagokat, amelyeket el kell helyezni. Beszélni kell errõl is.

 

Ma Magyarország? nem megyek bele ebbe a történetbe, mert egy óráig tudnék errõl az ügyrõl beszélni, és pontosan értik, hogy mit. Idõ kell még ehhez, csak erõbõl ezt a dolgot nem lehet megtenni. Magyarországnak õrült nagy baja, hogy az elmúlt 15-16 évben erõvel akarnak idõnként elintézni dolgokat, olyanokat is, amiket nem lehet csak erõvel elintézni, hanem okosan meg kell beszélni.

 

Egyetlen egy dolgot hadd köszönjek meg a végén. Nézzék, bolond az a politikus – az embert idõnként sok mindennel vádolják, ennél cifrábbal is, de talán pont ezzel még nem – bolond az a politikus, aki önmagáért szereti a vitát meg a konfliktust. Ugyan, dehogy! Azért vállaljuk a vitát és idõnként a konfliktust, mert az a mély meggyõzõdés vezet bennünket, hogy abban a világban, ahol nem kérdeznek meg bennünket, hogy: magyarok, akartok-e sikeresek lenni, ott a sikerességnek egyetlen záloga van, a menni elõre, dolgozni és változtatni. Tetszik nekünk mostanában, kicsit irigykedve nézzük Szlovákiát. Látom, sokan rátaláltak erre a példára, hadd ne mondjak neveket. Azonban olyan könyörtelen változások sokasága történt Szlovákiában az elmúlt években, amelynek a töredéke miatt nálunk eltörött volna a mécses.

 

Én azt tanultam meg gyerekként a szüleimtõl, döntõen édesanyámtól, hogy dolgozni kell, menni elõre, nem várni arra, hogy valaki majd megcsinálja helyettünk. Úgy látom, hogy a magyar gazdának nagy erénye, hogy ezt tudja. Nagyon örülök, hogy nem félnek a változástól. Nagyon örülök, hogy lehet idõnként találkozni, és úgy beszélgetni, hogy azt gondolom, a lényeges kérdésekben nincsen közöttünk nagy vita. Persze idõnként nem mindig csináljuk jól, biztosan igazuk van. Hogy idõnként egyik-másik ügyben tévedünk? Valószínûleg így van. De a fõ kérdésben, hogy Magyarország megérett a változásra, a fõ kérdésben, hogy a magyar mezõgazdaságban most az az idõszak van, amikor sok mindent kell befektetni, változni, készülni a jövõre, abban egyetértés van közöttünk. És végtelenül hálás vagyok, hogy korrekt, szakmai, nyugodt párbeszéd van azzal a felelõsséggel, amely felelõsség át kell, hogy hassa ezt a fontos nemzeti ügyet, a föld és a mezõgazdaság dolgát.

 

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és köszönöm szépen, hogy meghívtak. Ígérem, ott marad gondolkodásunk homlokterében ez a kérdés, és ha hívnak, akkor máskor is jövök. Kifejezetten örömmel és jó érzéssel jöttem most is.

 

Köszönöm szépen.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük