NATO

2008. október 10-én délután véget ért a NATO védelmi minisztereinek budapesti értekezlete. A szervezet főtitkára megtartotta záró sajtótájékoztatóját. A kétnapos, informális tanácskozáson 42 ország képviselői,  a NATO 26 tagállama és a katonai szervezet műveleteiben közreműködő 16 másik ország küldöttsége vett részt.

 NATO

2008. október 10-én délután véget ért a NATO védelmi minisztereinek budapesti értekezlete. A szervezet főtitkára megtartotta záró sajtótájékoztatóját. A kétnapos, informális tanácskozáson 42 ország képviselői,  a NATO 26 tagállama és a katonai szervezet műveleteiben közreműködő 16 másik ország küldöttsége vett részt.

A tanácskozás első napján Afganisztán volt a fő téma,  a zárónapon Afganisztán és Grúzia.

Bejelentették, hogy az együttműködő tagországok között megszületett a C17 megállapodás.

Grúzia a tagságra való meghívás előtt áll,  decemberben hívják meg a NATO-tagsághoz vezető tagsági akciótervbe.

A NATO vezetésének hivatalos nyilatkozata szerint a NATO feladataiban nem jelent veszélyt a globális pénzügyi válság.

Az első nap során a miniszterek a szomáliai kalóztámadásokkal foglalkozva egyetértésre jutottak, hogy a szervezet, az ENSZ főtitkárának és az EU határozatnak megfelelően, 6-7 hadihajóval komoly lépéseket tesz a szomáliai partok felé tartó hajóforgalom biztonságának javítására. (Szomália lakosságának 40%-a hajókon szállított segély-szállítmányokból tartja fenn magát.)

A második nap során a tanácskozáson a narkotikumok elleni határozott fellépés is téma volt, melyet az afganisztáni helyzet indokol.  Az afgán kormány hivatalos kérésére és az ENSZ BT felkérésére,  a drog-probléma,  a mákültetvények és a kapcsolódó szervezetek elleni fellépés mikéntje komoly megbeszélés tárgya volt. Felvetődött ugyanis, hogy minden eszközzel, (a szerk. megjegyzése: „tűzzel vassal") irtsák az ültetvényeket és a legkeményebben lépjenek fel a termesztésben és szétosztásban érdekeltekkel szemben, akár bombázásokkal is. Utóbbi megoldás végül is nem talált teljes körű támogatásra, mivel a mérsékelt néprétegeket is a kormányzat és a szövetségesek ellen hangolná, azokat, akiknek egyetlen jövedelmi forrását jelenti az ópium.

A főtitkár elmondta, szükség van a NATO, már korábban felvetett átértékelésére, hatékonyabb fellépéséhez azonban hatékonyabb felszerelésre van szükség.  A szárazföldi haderő telepítési lehetőségeit jelenleg 45%-on számolva, ezt az arányt 50%-ra kellene emelni.  A C17 megállapodás pozitív fejlemény, folyamatban van.

A bevethető helikopterek számának növeléséről azonban nem sikerült megállapodásra jutni, ahogy a főtitkár fogalmazott; vannak komoly szövetségesek, akik nem hajlandók néhány száz helikoptert a harctérre küldve erősíteni a NATO pozícióit.

(Korábbi nyilatkozatok szóltak néhány felvetésről, miszerint a gépek védelmét erősíteni kell, az afganisztáni időjárási és magashegyi légköri körülmények is elgondolkodtatók…)

Az afgán kormányerők (ANA,  Afghan National Army) felfejlesztése komoly előrelépést hozhat a jövőben.

A NATO-Grúzia Bizottság miniszteri szinten első alkalommal folytatott kiterjedt megbeszéléseket a grúz tagság előkészítési lehetőségeiről. Támogatják a jelenlegi konfliktus feloldására tett erőfeszítéseket,  a  NATO megerősíti álláspontját Grúzia belépésének támogatására vonatkozóan,  a francia elnökség és az EU belépést elősegítő álláspontjának megfelelően. További tárgyalások a decemberi brüsszeli külügyminiszteri tanácskozáson folytatódnak.

Az afganisztáni szövetséges erők (NATO-ISAF)  kiképzési és tanácsadási feladataiból-vállalásaiból  Magyarország is kiveszi részét, az ANA felszereléséhez pedig kézifegyverek és lőszer-szállítással járul hozzá.

A tervek szerint az ANA létszáma az elkövetkező öt év során  a jelenlegi 80 ezerről 122 ezerre növelhető.

A programban, hazánkkal együtt, 23 ország működik közre. A szállítási és telepítési költségekhez hét tagország (Csehország, Dánia, Finnország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Egyesült Királyság) pénzösszegekkel, több mint 7 millió euróval járul hozzá.

(NATO FactSheet, 2008.október)

ISAF:    International Security Assistance Force – Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők.

Az ISAF a  NATO vezetésű nemzetközi stabilizációs haderőt jelenti Afganisztánban.

Felállítására és működtetésére az ENSZ Biztonsági Tanácsa  adott felhatalmazást a NATO számára 2001. decemberében.  A NATO 2003. augusztusában vette át az ISAF feletti parancsnokságot.

www.nato.int/  

Harmat Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük