KELETI SZŐNYEGEK – Kótai József könyve

„A gyűjtemények csakis lelkesedésből és önzetlenségből keletkezhetnek" – írja a gyűjtő előszavában, egyben köszönetet mond a szüleinek és példaadó mestereinek, hiszen gyerekfejjel kezdett szőnyegeket gyűjteni.  Példaképe Siklósy László volt, aki huszonhárom évesen megalapította a Magyar Műgyűjtők Szent György Céhét. Kótai gyűjtőként azonban csak most lépett igazán a nyilvánosság elé Keleti szőnyegek című könyvével. A közönség eddig mint kiváló ötvösművészt ismerte meg, aki a Magyar Iparművészeti Főiskola elvégzése után, 1963-tól ötvös-tervező művészként időközben a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, valamint a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett – nem érdemtelenül, ám erről itt nem emlékezik meg.  Arról sem, hogy alkotóként több önálló és csoportos kiállításon vett részt.

„A gyűjtemények csakis lelkesedésből és önzetlenségből keletkezhetnek" – írja a gyűjtő előszavában, egyben köszönetet mond a szüleinek és példaadó mestereinek, hiszen gyerekfejjel kezdett szőnyegeket gyűjteni.  Példaképe Siklósy László volt, aki huszonhárom évesen megalapította a Magyar Műgyűjtők Szent György Céhét. Kótai gyűjtőként azonban csak most lépett igazán a nyilvánosság elé Keleti szőnyegek című könyvével. A közönség eddig mint kiváló ötvösművészt ismerte meg, aki a Magyar Iparművészeti Főiskola elvégzése után, 1963-tól ötvös-tervező művészként időközben a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, valamint a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett – nem érdemtelenül, ám erről itt nem emlékezik meg.  Arról sem, hogy alkotóként több önálló és csoportos kiállításon vett részt.

A szőnyeggyűjtés Kótainál különös szerelem, nem elválasztható a művészléttől. Felsorolja nagy elődeit: Siklósy Lászlót, majd Borsi Lászlónét, aki 1963-ban az Iparművészeti Múzeum szőnyegkiállítását rendezte. 2007-ben a híres szakértő, Batári Ferenc emlékére ugyanott nyílt meg az Oszmán-török szőnyegek című kiállítás. A Múzeum egyébként a világ második leggazdagabb oszmán-török szőnyeggyűjteményét tudhatja magáénak (az első ugyanis Isztambulban van). A szerző, Kótai itt most többre vállalkozik, szélesebb gyűjtőkört tár az olvasók elé.

Ötvenévnyi gyűjtés után sem vállalkozik tudományos ismeretterjesztő műre, holott jelen alapos munkája – szerintünk – betölti ezt a szerepet. Írja: „a szövés emberi alaptevékenység" találékonysággal, növényi rostok, állati szőrök-bőrök felhasználásával szorgos kezek terméke. A szőnyegek minél régebbiek, annál inkább hasonlítanak egymásra, és mintegy „két tucat motívum minden egyes szőnyegfajtában kimutatható". A tükör és a bordűr elhatárolása nem csak az imaszőnyegekre jellemző.

A kezdődarab a belső-ázsiai türkmén tekke. A tekke törzs tagjai Türkmenisztánon kívül iráni, üzbég, afgán területeken, sőt a khíviai, bokharai kánságokon belül a közelmúltig nomád módon éltek. A 19. századi orosz megszállás következtében költöztek Iránba és Afganisztánba. E türkmén eredetű szőnyegeket régebben bokharai néven illették. A 20. században a kereskedők vitték Londonba és Párizsba. A legrégebbi töredékek Kótai gyűjteményében az Achel-oázisban készülhettek. Nem ritka a tekke szőnyegeknél, táskáknál a négyzet-deciméterenkénti háromezer csomó! Hatalmas méretű darabok (főszőnyegek) részletes leírását és fényképét tekinthetjük meg a könyvben.

A jomud törzs hajós motívumai legjobban a buzsáki hímzéshez hasonlíthatók. A jomud törzs nagy területeken szóródott szét, közeli rokona a csaudoroknak. Nagyméretű szőnyegeiket földre terítették, tükrös szőnyegeiket sátorajtónak, a kisebbeket oldal- illetve válltáskának, szinte bútordarabnak használták. Vegyesen csomózták vagy kilim-technikát alkalmaztak. Az ókor óta alapvető minták idővel folyamatosan változnak, mivel azonban két egyformát nem találunk köztük, sokfélének tűnnek. Bármelyiket szívesen elfogadnánk.

A szárik és szalor törzsek kénytelenül hagyták el Szaraksz vidékét, mert a tekke törzs erőfölénybe került, ezért a Heri-rud folyó felső szakaszába menekültek. Az ott maradtak viszont befolyásolták a tekke szőnyegművészetet. Ragyogó fehér gyapot, vörös alapszín és kékes-fekete minta jellemzi a jurtaajtókat, a táskákat, a lóhoz vagy tevéhez tartozó nyeregtartókat, fali-díszeket, rojtokat. A könyv nagy érdeme, hogy a szépséges szőnyegek mellett odaillő ékszereket vagy használati tárgyakat is bemutat.

Az erszári törzs életéről Vámbéry Ármin leírásaiból van tudomásunk. Az Amu-darja északi részének és Afganisztán északi területének lakói voltak. Sokat megőriztek a szalor és szárik hagyományából, kevesebbet a tekke szőnyegek pedantériájából. Jellemzőik: kosszarv minta, farkasfog, bordűr – kelim záradékkal. Motívumaik archaikus formákból és a kufi írásmódból származnak. Szép rajzolatúak a sátorajtók, a tűzhely- és a küszöbszőnyegek.

A közép-ázsiai beludzs szőnyegek készülhettek akár Iránban, Afganisztánban, Pakisztánban vagy türkmén területen is. Puha, fényes gyapjúból csomózták a mellénytarisznyákat és a menyasszonyi ajándékokat. Az ún. „kisszőnyeg" is 162×92 cm nagyságú.

A bokharai kánság területéről származó darabokat tévesen nevezzük bokharainak, ugyanis ott volt a kereskedelmi elosztó központ. A türkmén és a fergánai arab vidékek fejlett selyem-, gyapjú- és hímző-iparral rendelkeztek. Az Amu-darja vidék tipikus oázisvárosi ízlésének megfelelően besír mintákkal, amíg házi használatra dzsulkirsa technikával dolgoztak. Óriás méretű (320×170 cm) besír szőnyeg, szívet vidító terítők, nuvatai üzbég hali tartozik ebbe a csoportba.

A belső-ázsiai Kelet-Turkesztán hotáni darabja kínai ízlésről tanúskodik a fotón, egy pamut-gyapjú szőnyegen. A tibeti szőnyeg csak a technikája révén mondható annak, de a mintája tipikus Ming-kori, 16. századi kínai a sárkány-főnix motívumával.

Perzsia szőnyegművészete több csoportra osztható: kurd, kaskáj, baktári, afsár munkák. A legszebbek azonban a kurd szőnyegek. A képen egy kásán darabot látunk: rajta életfa, madarak, víz, antilopok pedig a bordűrön. Kótai több példát bemutat: észak-perzsiai szenné-kelimet, mekka-siráz és hatalmas hamadán teveszőr szőnyeget (212×116 cm), nagyon színes afsár (kurd) lóra való táskát, kaskáj medallionos óriás darabot, meg egy vászon terítőt szufi alakokkal.

Anatólia (Törökország) bizonyos darabjait nálunk gyakran „erdélyi szőnyegeknek" mondják. Pedig nem Erdélyben készültek, hanem Nyugat-Anatóliából a kereskedelmi útvonal Erdélyen át vezetett Európába. A továbbiak a kula, bergama, kirsehir, jürük nomád szőnyegek geometriai mintákkal, terítő, anatóliai paraszt darabok és más kelimek.

A Kaukázus külön fejezet a 16-17. századi karabág-örmény származású darabok sárkányos, palmettás díszeivel. A 19. századtól szumák technikával is alkalmazták a népszerű, ún. Memling-mintát. Az 1323-as évszám a mi időszámításunkban az 1904-5-ös éveket jelenti. Szép illusztráció az örmény feliratos szőnyeg, a madaras karabág – fantasztikus színekkel.

A kazak fogalom a kaukázusi népeket jelenti: azerik, örmények, grúzok, avarok, oszétok termékeit. Pompás színeket találunk Gendzse kereskedőváros környékéről archaikus medallionokkal, karabág mintákkal. A könyv gazdagon illusztrálja a karabág és kazak szőnyegeket.

A Dél-Kaukázusban Sirván tartomány déli részéből valók a legszebb rajzú kurd munkák, mint a szaljáni, szumák vagy a hímzett szőttesek. Az Észak-Kaukázusból népművészeti minták, növényi rajzolatok igazolják a tökéletes műhelymunkákat. A szigorúan szakrális iszlám elterjedése előtti időkben változatosabb térbe helyezték ezeket. A kumik-avar szőnyeg Kuba városából ragyogó színekkel, medallionokkal ékes.

Kótai a tulajdonában lévő négy észak-afrikai darabot gyűjteménye legszerényebb pontjának tekinti. Algéria Souf tartományából, az Észak-Szaharából származó szőnyegek a 60-as évekből származnak. A 19. század közepén török művészek pazar mintákkal hímezték az első észak-afrikai szőnyegeket, az ő leszármazottaik folytatták a kelimek és a szövött szőnyegek készítését. Tevék, madarak népesítik be a tunéziai és algériai munkákat.

A remek nyomdatechnikával előállított fotókon való gyönyörködésünk után a 181. oldalon következik a kifejezések magyarázata, a szakszótár. Ebből megtudjuk, hogy a szőnyegművészet fénykora a 15-17. századra tehető. Ismerkedhetünk a különböző technikákkal, mintákkal, csomókkal, kelimekkel, felvető- és vetülékfonalakkal. A kötetet bőséges irodalomjegyzék, majd Klukon Bea angol nyelvű fordítása zárja. 

A könyv igazi hiánypótló olvasmány, hiszen hasonló részletes ismertető legalább negyven éve nem jelent meg a magyar piacon, hazai szerzőtől. Kótai József mintegy 200 darabjával lelkes gyűjtő, magát szerényen amatőrnek nevezi. Rendkívül kiterjedt művészeti ismereteinek köszönhetően valódi értő, igazi szakértő – bizonyítja ez a könyv.

DOBI ILDIKÓ