Sport és pihenés…

A péntek este beígért viharoknak csupán csak a szele érte el a fesztivált, a szombat hajnali eső és a beígért erős lehülés még az egyestés viharnál is ijesztőbbnek tűnhetett az egyszeri szigetelő számára.

Sport és pihenés…

A késő délelőtt előkerült tiszta napsütés aztán vissszahozta a fesztiválozó kedvet. A kellemesen felmelegedő levegő még talán jobb hangulatott is teremtett, mint a megelőző napok párás hősége. A Nagyszínpadot a Pannonia Allstars Ska Orchestra nyitotta, a magyar ska műfajának alfája és omegája. Utána a francia rockénekesnő Mademoiselle K, majd a Moloko együttesből ismertté vált ír popénekesnő Roisín Murphy lépett fel, immáron szólóban. Produkciója annyira nem vett le minket a lábunkról, jobbnak láttunk távozni a Converse-Wan2 színpad irányába, ahol francia délutánt tartottak.

Carcass 01.	Carcass 02.
Carcass 03.	Carcass 04.
Exodus 01.	Exodus 02.
Exodus 03.	Exodus 04.

A színpadon épp a Punish Yourself (szabad fordításban: büntesd magad) nevű elektro-indusztriál formáció bűntette épp a közönségét. Majd a Mass Hysteria következett. Minden különösebb ideológiai töltet nélkül, de meg kell említeni, hogy a mediterrán vagy ahhoz közeli országokkal meglehetősen nehézkes kapcsolatba hozni a zúzósabb metál zenei vonalakat. Mindezt azért érdemes előrevetíteni, mert a Mass Hysteria egy francia együttes méghozza a speed és trash metal határmesgyéjéről. Nem is a legrosszabb fajtából. Sőt! A gitárok zúztak, a dob dübörgött és az egész együttes abszolút hitelesnek tűnt, a hangzás pedig a műfaj határain belül teljesen korrekt volt. Amolyan vendégmarasztaló fajta, az ember elhatározza, hogy csak pár szám erejéig marad, aztán azon kapja magát, hogy végighallgatta az egészet és még titkon tetszett is. Azért a már említett és legendásan mindenevő francia szigetelőknek ők már nehezebb falatnak bizonyultak. Tömött sorokban menekültek lágyabb műfajt kedvelő földieik néhány szám után. Azért maradt rajongó és érdeklődő a sátorban ezután is. Ha nagyon szőrszálhasogatóak szeretnénk lenni, akkor annyit lehet hozzáfűzni, hogy az énekhang néha túlságosan lágynak bizonyult a mögötte dübörgő rockhoz képest, de ugyanezt simán az egyediséghez is lehetne sorolni.

Mass-Hysteria 01.	Mass-Hysteria 02.
N&SK 01.	N&SK 02.

Nekünk azonban sietni kellett, mert a Nagyszínpadon a jól ismert System Of A Down szólókarrierbe kezdett énekese, a libanoni születésű örmény-amerikai Serj Tankian kezdett.. Nagy várakozással néztünk a koncert elébe, kiindulva a SOD munkásságából. Nem is tudom mire számítottunk pontosan, de biztos nem erre az érzelgős, lagymatag underground-ra amivel a nézők elé lépett. Természetesen volt maximálisan vállalható nézetű politizálás, mi több agitáció a számok között, környezet és állatvédelem, békepártiság és Földszeretet, de mindez sajnos nem elég a jó hangulathoz, ha már koncertről van szó. Egy vérbeli SOD rajongónak kötelező, az egyébként vállalható produkció, ami az énekes szimpátiáján cseppet sem ront, mi azonban jobbnak láttuk továbbállni. Tervezett program hiányában vaktában indultunk, szokás szerint belepillantva a szigetlakók „mindennapi" életébe. Így találkoztunk egy népszerű hitelközpont sörösrekesz-mászó bajnokságába, az aznapi rekordot épp majdnem megdöntő versenyzővel. A vállalkozó szellemű látogató már öt egymásra helyezett rekesz megmászásával ajándékhoz juthatott (ez egy felfújható reklámlabda volt), a magasabb számú rekesz után természetesen nagyobb ajándék is járt. Emberünk épp 18-nál tartott, amikor a pokoli torony dőlni kezdett. Az aznapi rekord 20 doboz volt úgy, hogy építője rendben le is mászott a még álló építményről. Gratulálunk. Természetesen az extrém sportok kedvelőinek idén is rendelkezésére állt a Kalandpark is, nagy népszerűségnek örvendve.

Vietnámi bábszínház 01.

Vietnámi bábszínház 02.

Vietnámi bábszínház 03.

Útba ejtettük kedvenc zenéink sátrát a Hammerworld-öt is, ahol valami teljesen elképesztő jelenség fogadott minket. A gitárok, dob, énekes felállásban játszó, külsőségeiben a 90-es években túlzottan is felkapott motoros bandák zenekaraira emlékeztető, magyar formáció kezdett műsorába. A Kedves Olvasó talán járatosabb nálunk a „pop-slágerek magyarul" nevet viselő ízlésterror tekintetében, mi csupán néhány számot ismerünk, amiket a rádió játszott anno, de az is bőven visszariasztó volt. Most pedig itt volt ez a Zorall névre keresztelt tömegoszlató eszköz, vagy inkább emberiség-ellenes bűntett, tele ismert és elismert, tehetséges emberekkel és valami elképesztően gagyi produkcióval. A tagok mind szakmailag elismert kiváló rockzenészek, ráadásul nagynevű, befutott, körülrajongott együttesekből, íme a névsor és az eredeti együtteseik: Barbaró Attila ( Junkies, Ramones Mania ), Lévai Hangyássy László ( Sing Sing, Zero-G, Ramones Mania), Schvéger Zoltán (Mex), Szendrey Zsolt ( Sex Action, Action ), Weis László ( Dance, Kalapács ). Külön-külön is képesek színvonalas rockzenét játszani. Joggal várhatná el tőlük az ember, hogy együtt valami igazán profit és színvonalasat produkáljanak. De nem, a fiúk átalakultak jobb esetben viccbandává (de ami jól áll és bejön az Irigy Hónaljmirigynek, az egyátalán nem biztos, hogy másra is igaz), rosszabb esetben megélhetési rockerekké. Mert siker az van. Már kaptak a Zorall-lal év lemeze díjat is, ami ugye az eladási számok után kapható, mint a jó öreg Hungarotonos időkben. Mégis nagyon remélem, hogy az igazság közelebb van ahhoz, hogy a srácok a fáradtság előhozta próbatermi ökörködésüket hozták poénból közönség elé és mivel az tetszett, már nincs módjukban abbahagyni. Így aztán ez az egész nem a zenészeket, hanem a közönséget minősíti és akkor már jobban helyén van a világ rendje. A produkció ugyanis valami elképesztő, képzeljünk el egy nagyméretű zenei koktél-mixert, szórjuk bele mondjuk az egyik kedvenc számunkat, legyen az Billy Idol White Wedding-je, döntsük utána a nyolcvanas években közismert Első Emelet Csakazértis Szerelem című rettenetét aztán rázzuk jól össze. Máris kész, a végeredményként kapott gyomorforgató lötty a Zorall Csakazértis szerelem című förmedvénye az eredeti szöveggel, a jobb sorsra érdemes White Wedding riffjeire épülve. Repertoárjukban megtalálható számos ilyen és hasonló förmedvény. Még ha valami pedagógiai célzattal a rockrajongó fiatalok integrációja lenne a cél a divatos zenéket kedvelő társaik körébe, az még hagyján. Akkor viszont nem a legendás '80-as évek rémálmait kellene citálni, hanem a maiakat. Bár jobban azzal se nagyon járnák, viszont talán lenne valami értelme. Így viszont marad a populáris rockzene (ellentmondás a javából) és a vérciki tömegszórakoztatás. Dermesztő. El is menekültünk.

Wombats 01.

Wombats 02.

Wombats 03.

Ha azt vesszük, hogy az egész szombati nap abból állt, hogy elképesztően jó után a legrosszabb nivójú produkciókkal találkoztuznk, hozzávéve az egész rendezvényt végigkísérő fotózási mizériával, talán érthető miért vártuk félve az REM Nagyszínpados fellépését. Az interjúk 45 percen keresztül zajlottak vagy 4 csoportban és sosem látott mennyiségű szigetelő és sajtós gyűlekezett a színpad körül. Megbeszléltük, hogy a svéd Meshuggah úgyis ott zúz a Hammerworld-ön, ha minden kötél szakad, az lesz a szombat esti program, soha rosszabbat. De végül semmi szükség nem volt menekülési tervre, így aztán jól lemaradtunk a svédek zúzásáról. Nem mintha egy percig is eszünkbe jutott volna. Az REM jött, elvarázsolt mindenkit és győzőtt. Nem voltak korlátozások a sajtó részére, ha egy órán át kell interjúzni, akkor egy órán át adtak tájékoztatót, nem volt fotózási korlátozás, mindenki bejutott. Mondjuk annyi fotóst egy helyen ritkán látni, amennyien mind az REM-ért jöttek. A közönségről már nem is beszélve. A Nagyszínpad pedig bár nem dübörgött, de történetében először CD-minőségben szólalt meg. Michael Stipe, Mike Mills és Peter Buck pedig szótlanul, kizárólag a zenének élve, mindent beleadva gondoskodtak arról, hogy közönség is maximálisan jól érezze magát. A „What's the frequency Kenneth?" pontosan fél 10-kor hangzott fel, de volt Man On The Moon, Losing My Religion, The One I Love, End of The World a teljesség igénye nélkül. Még Kurt Cobain (a Nirvana egykori énekese) emlékére is énekeltek egy dalt. Az egész produkciót a zene és a közönség szeretete és tisztelete hatotta át. Ahogy a ráadás kezdetekor Michael Stipe mondata kifejezte, köszönjük, hogy játszhatunk még néhány számot Nektek! Ez volt az első hosszabb megnyilvánulás az egész koncert alatt, ezután pedig az, amikor a koncert befejeztével az utolsó szám előtt bemutatta a zenekar tagjait, mondván „mi vagyunk az REM és ez az, amit mi csinálunk" A többi zene, zene és zene a javából. Tíz perccel játszottak többet a hivatalosnál és még ez is kevésnek tűnt. Az elején említettük, hogy nehéz lesz az Iron Maiden szintjéhez felérnie a zenekaroknak, azért volt akinek sikerült, így az Apocalyptica-nak és szombaton az REM-nek. Utóbbihoz hasonló koncertet nem nagyon láthatott még senki a Szigeten és az REM bizonyította, hogy 25 év után is lehet még szeretni zenélni és megőrizni azt, amitől ők egyediek és senkihez sem hasonlíthatók.

R.E.M. 01.	R.E.M. 02.
R.E.M. 03.	R.E.M. 04.

A hangulat megőrzését segítette a pont akkor kiteljesedő 80%-os holdfogyatkozás, mintha a show része volna, pont 23:10 órakor volt a legnagyobb az árnyékos rész. A legek napjához mint utóbb kiderült a látogatószám is hozzájárult, szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Sziget bejáratára kikerült a MEGTELT tábla, hetvenezer szigetelő tartózkodott a területen.

Utolsó nap a Szigeten

Ezért maradt a vasárnap amolyan véghajrás levezetőnapnak. Gondoltuk mi. Mert a Szeparéban a kulföldi sajtó-kommunikációért felelős amerikai szakember beszélgetés közben megjegyezte, hogy másnap kora délután egy kötetlen bemutatkozó beszélgetést kezdeményeztek a Roma Sátorban, a roma zene nemzetközi képviselőivel. Mivel a téma érdekesnek bizonyult, „hajnali" délben, perzselő napsütésben tértünk vissza a Szigetre. A Roma Sátor mögötti fákkal, bokrokkal árnyékolt területen padokkal várták az érdeklődőket. A napernyő védelmében pedig a Romano Drom tagjai beszéltek a zenei indíttatásukról, arról, hogy milyen módon szeretnék népszerűsíteni a roma zenét és mennyire számít újdonságnak, hogy a műfaj képviselői kilépnek a szigorúan népzenei fesztiválok keretei közül és megpróbálnak ismertté válni a sokműfajos rendezvényeken. Nem is kevés sikerrel.

Kalandpark	Rekeszmászás
Bohóc performance 01.	Bohóc performance 02.

Mivel minden bemutatkozó zenekar eljátszott egy számot, így tőlük is halhattunk atutentikus magyar roma-dalt. Őket követte a Lengyelországból érkezett Vanessa i Sorba bemutatkozása. Az angolul hibátlanul beszélő zenészek elmondták, hogy a lengyel és a német roma közösség művészetét egyesítették. Az együttes vezetője például a roma zene gitáros „királyának" számít európa szerte. Megtudtuk, hogy a az előadott dal a német roma-közösség sajátjának számító sinto műfajba tartozik. Ami nemcsak zenei irányzat, hanem az adott közösség sajátságos képzőművészetének és egész kultúrájának gyűjtőneve. Az énekes hölgy hangja mikrofon és erősítő nélkül is betöltötte a teret, minden további nélkül megállná a helyét a világ számos jazz-színpadán. Ezután a svájci Gypsy Sound System, azaz Dj Olga & Dr Schnaps bemutatkozója következett. Ők az autentikus zenei világ helyett a könnyűzenét választották. Nem tévedés, hagyományos DJ-kről van szó, akik a szokványos világtrend helyett a világ romazenéit keverik műsorukba és járják vele a klubokat világszerte. Ahogy azt szórólapjukon írják, a set az utazásaik és a kapcsolódó zenei találkozások eredménye és folyamatosan bővül. A fiatal hölgy elmondta, hogy sikerük és a roma zene megszerettetése a fiatalokkal és a nagyközönséggel nemcsak az ő tehetségükön múlik, hanem azon, hogy a roma közösségek mennyire fogadják el és járulnak hozzá a zenéjük integrálásához az elektronikus zenei világba. Véleménye szerint erre nagyon nagy szükség lenne annak érdekében, hogy a két kultúrát megismertessék és közelebb hozzák egymáshoz. Hozzájuk csatlakozott a francia DJ Tagada, aki svájci kollégáihoz hasonlóan és sokszor velük együtt is, rendkívüli sikerekkel lép fel világszerte a klubokban sajátos világzenei műsorával. Utoljára a macedón Kočani Orkestar-ral ismerkedhettek meg a sajtó képviselői. Nevüket szülővárosuktól kölcsönzik és a Boban Markovic Orkestar óta jólismert és népszerű balkáni cigányzenét játszanak. A nagyrészt fúvosokból álló zenekar vezetője elmondta, hogy zenéjükre a török, szerb, bolgár, román közösségek kultúrája is nagy hatással van, mivel e közösségek képviselői megtalálhatók a városukban és sajnos a katonazenéé is – köszönhetően az utóbbi évek háborúinak a térségben. Sok balkáni rezesbandához hasonlóan ők is részt vesznek népzenei fesztiválokon, de a dél-szláv szokásoknak megfelelően hívják őket esküvőkre és temetésekre is. Ez a beszélgetés, ahogy a szervezők elmondták, abszolút hirtelen ötlet alapján jött létre és ígérték jövőre ha van rá igény, szervezettebb és nagyobb formában szervezik újjá.

Mint arról hírt adtunk, a Nagyszínpadon másodikként fellépő ausztrál Pendulum koncertje elmaradt, így minden későbbre tolódott a programban. Így jutottunk el a Színház és Táncsátor melletti szabadtéren a Vietnami Nemzeti Vízi-bábszínház előadására. A darab címe A Falu lelke egy hagyományos vietnami falu életét mutatja be a huszadik századi történelem tökrében. A vizi bábozás XI század óta élő hagyomány, alapítói a Vörös folyó deltájában élő rizsművelő farmerek voltak. Az eredeti szerepe az eső és terménykenység hozó rituálék voltak, később a szerepük a hagyományok és az ősök tiszteletének továbbörökítését volt hivatott. A háborús időszakokban politikai kommentátorokká avanzsáltak rossz királyok, megszállók időszakában a szigorúan titkos technikával, kézzel készült bábok. Csak manapság lettek a nagy ünnepek szórakoztató elemei. Az előadás során képet kaptunk egy falu életéből és fejlődéséből az évtizedek folyamán. Láthattuk a halászati technikákat és azok fejlődését, táncoló hattyúkat és szitakötőket a lotus-virágok fölött, ahol gyerekek játszottak. Aztán megjelentek hadihajók is, majd megjelentek a mitológia elmaradhatatlan sárkányai is. Végezetül jött az új világ hírnöke a kisgyerek az elektromos kishajóval. Az előadás a világörökség része.

A produkció befejeztével sem maradt érdekesség nélkül a Vándor Vurstli helyszínén megpihenő látogató. A réten a francia kétszemélyes utcaszínház szórakoztatta a nagyérdeműt egy megelevenedett zsúrkocsival, vagyis inkább egy zsúrkocsiba zárt lénnyel. Bárki megpróbálhatott szorult helyzetén segíteni vagy enni adni neki, gonosz gazdáját kijátszva. Ezalatt a színpadról a cirkuszi egyveleg szórakoztatta a nagyérdeműt

Utunk innen a Vilgázenei színpadra vezetett, ahol a Saint Etienne-ből, Franciaországból érkezett N&SK készülődött. A kiadott tájékoztató szerint ők a Leningrad francia párja. Azért mindent a nem lehet eltalálni műsorfüzeből sem. Nagyon kellemes, tipikusan francia sanzon, reagge keverék tánczenét játszanak,de közelébe se kerülnek a hivatkozott példának. Hamar el is kellett búcsúznunk tőlük, hiszen a nap hátralevő részében a HammerWorld sátrában ütöttünk tanyát. Kezdve az amerikai hardcore alapzenekarával a Pro-Pain-nel, akiknek igen rövidre sikerült koncertjük (alig 45 perc volt) a késő délutáni órán már lezúzta minden arrajáró érzékelését. Utánuk a magyar trash metál örök visszatérője, a Moby Dick lépett fel. Nagyon kedves volt tőlük, hogy csupa régi számot játszottak, így végigénekelhettük, üvölthettük a produkciót. A túlzottan magyarkodó, már-már soviniszta ideológiai agyfröccstöl azért megkímélhetett volna minket a zenekar, nem ezt szoktuk meg a soproni metálosoktól immár 28 év alatt, mégha annyit változik is a világ.

Ha zúzást emlegetünk akkor az amerikai Exodus, úgyismint a Bay Area trasher zenész-társadalom egyik alapköve, a legjobb példa erre. A zenekart sok helyen még mindig úgy ismerik, mint a csapatot, ahonnan Kirk Hammet elindult és a Metallica tagja lett. Jelen sorok írója nagy Metallica rajongó, nem kritikai szándékból mondom, hogy a két csapatot nem illik egy helyen említeni, pláne ilyen módon, mert a két műfajnak köze nincsen egymáshoz. Az Exodus valahol a trash és a grindcore határmesgyéjén játszik, 1981 óta töretlen lendülettel játszanak és váltak a műfaj élő legendájává. Ennek megfelelően szétzúzták az összes kimerültséget tagjainkból, pedig mire elkezdték a műsorukat bizony az egyhétnyi szigetelés minden fáradtságát éreztük tagjainkban. Pedig korántsem volt még vége a programnak, a fő műsorszám, a brit Carcass várt még a sorára.

A fél 10-re hirdetett koncert minimum 45 perces csússzással indult, melynek okát nem sikerült kideríteni. A közönség az éneklésből, üvöltözésből már-már átváltott fütyülésbe. Aztán végre kigyúltak a sejtelmes fények a színpadon és megjelent a grindcore/death metal nagy tiszteletnek örvendő zenekara a színpadon, hogy maradék energiáinkat és gondolatainkat is porrá zúzza. Tette ezt nagy sikerrel, hiszen ezelőtt a szerencsések 1990-ben láthatták utoljára az angol zenekart magyar színpadon. Aki ott volt (ahogy a szerzők egyike is), emlékezhet, hogy mekkora újdonságnak és ritkaságnak számított akkor. A csapat egyébként 1985-ben alakult és évek óta feloszlott már, csak idén álltak újra össze, de sajnos Ken Owen dobos nem épült fel teljesen az elszenvedett agyvérzésből és nem léphet velük színapdra. Ott volt viszont a kezdőütemeknél és a színpad előtti elkerített részen. Minden tisztelet az övé, de nagyon szomorú volt látni. Az Exodus frontembere viszont ott tombolta végig a koncertet szintén a színpad előtt. Jó tapasztalni, hogy a rockzenében még létezik a műfajok közötti tisztelet.

Ezekkel a sorokkal búcsúzunk idén Olvasóinktól, mivel a koncert végi hazaindulással befejeződött a 2008-as Sziget fesztivál számunka, a tovább bulizóknak és ottalvós jegyekkel rendelkezőknek még másnap délig folytatódott a fesztivál. Reméljük sikerült átadni Önöknek valamennyit a Fesztivál hangulatából és esetlegesen kedvet csinálni ahhoz, hogy jövőre személyesen is osztozzanak az élményben. A szervezők ugyan még nem tudják, hogy jövőre hány napos lesz a Sziget, de az már bizonyos, hogy az idei rendezvény minden eddigi néző-rekordot megdöntött. Reméljük jövőre is olvasnak minket, nézik a fotókat, mi ezúton is szeretnénk megköszönni figyelmüket.

Verner Adrienn- Szvitek Péter

Fotó: Szvitek Péter