"Hol vannak a katonák?""Hol vannak a katonák?"A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a "magyar vitézség örökös dicsőítésére szolgáló kincsesház" a fenti Széchenyi-útravaló szellemében ez idáig is sok kitűnő tehetségű hadtudóst – hadtörténészt, muzeológust, levéltárost, hadi könyvtárost, hadi térképészt, numizmatikust, hadisírszakértőt – adott a hazának, ezért szent kötelességünk emlékük megőrzése és az intézmény megtartása, mert ilyen csak egy van Európában.

"Hol vannak a katonák?""Hol vannak a katonák?"A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a "magyar vitézség örökös dicsőítésére szolgáló kincsesház" a fenti Széchenyi-útravaló szellemében ez idáig is sok kitűnő tehetségű hadtudóst – hadtörténészt, muzeológust, levéltárost, hadi könyvtárost, hadi térképészt, numizmatikust, hadisírszakértőt – adott a hazának, ezért szent kötelességünk emlékük megőrzése és az intézmény megtartása, mert ilyen csak egy van Európában.

    Katonamúltunk és honvédelmünk őrzője, amely sok-sok próbálkozás ellenére csak 1918 novemberében, közel 90 évvel ezelőtt alakulhatott meg. A kilenc évtized alatt Európa egyik legrangosabb intézményévé, a magyar tudományos és kulturális élet fellegvárává nőtte ki magát és híven szolgálta és szolgálja a magyar katonai-hadtörténeti, nemzeti múlt feltárását, kutatását, a tárgyi és írásos emlékek megőrzését és azok bemutatását itthon és külföldön egyaránt.

A Ferdinánd, majd Nándor Laktanyából átalakított épület mindmáig megőrizte katonás jellegét és környezete, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülete is a magyar történelem sorsfordító eseményeinek helyszíne. Nem messze innen esett el 1686-ban a Budát visszafoglaló katonák kardjától a török várvédők parancsnoka. 1849 májusában a Bástya sétány középső részén ütöttek rést a Komárom alól elhozott ostromágyúk és kezdték meg a Vár elfoglalását az osztrák csapatoktól a magyar honvédek. És végül még egy dátum immár a 20. századból: 1945 február 12-én itt, a Bécsi kapun keresztül próbálták meg a kitörést a reménytelen helyzetbe került német-magyar csapatok katonái és a civil lakosság.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum a budai Várnegyed északnyugati sarkán, a Kapisztrán tér, Tóth Árpád sétány (Bástya sétány), a Prímás bástya és az Állami Nyomda épülete által körülhatárolt területen fekszik és a Vérmező és a Déli pályaudvar felől is jól láthatóan a város fölé emelkedve hívogatja a látogatókat. A hely hadászati fontosságára jellemző, hogy az 1696-ban készült budai házjegyzék ezen a helyen már két új épületet említ, ezek a korabeli térképeken Gránátos Kaszárnya néven szerepelnek. Az egykori laktanya 1843-ban már nem elégítette ki a katonai hatóságok igényeit, ezért annak lebontását és egy új építését határozták el. A nagyméretű kaszárnyaépület építése 1847-ben fejeződött be, az északi szárnya 1892-ben, keleti szárnya az 1920-as években készült el.

Az 1918 novemberében kitűzött alapcélok teljesítése számunkra mai napig érvényes parancs, azaz a hadtudomány töretlen szolgálata, nemzetünk mérhetetlenül gazdag hadtörténelmének hiteles feltárása és bemutatása, sikerek és kudarcok, szervezeti átalakulások és átalakítások véget nem érő körforgása közepette. A változások között a legfontosabb területen sikerült mégis állandóságot biztosítani az itt dolgozó szakembereknek. A nagy hírű európai hadtörténeti intézetek és hadtörténeti múzeumok mintájára katonai intézményként működhetett mindvégig, ez hosszú távú stabilitást és identitást, zavarmentes létezést és garantált jövőt biztosított számunkra.

A Hadtörténeti Múzeum, az egykori Hadimúzeum mindvégig a Honvédelmi Minisztérium "sarkcsillaga" volt, amely közel 90 éves múltjával segíti, neveli, tanítja, oktatja a jövő katonáit, de kiállításaival, hagyományőrző bemutatóival egyben figyelmeztet is: "Múlt nélkül nincs jövő!" és "Aki nem tud emlékezni a múltra, arra van átkozva, hogy megismételje azt" (George Santayana). Ma bátran kijelenthetjük, hogy amit vitéz Aggházy Kamil ezredes és Gabányi János címzetes vezérőrnagy, mint alapítók megálmodtak, megvalósult. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum múltja és jelene, rendszereken és korszakokon átívelő munkássága a záloga a következő évtizedeknek, hogy töretlen lendülettel képviselje a magyarságot, a hadi tradícióinkat a sokszínű összeurópai kultúrpalettán. A kor igényeinek megfelelően, folyamatosan megújulva kívánunk emlékezni a hadtörténelem jeles napjaira és emlékeztetni a felnövekvő generációkat a magyar katonák hazaszeretetére, hősi tetteire.

                       

    A NAGY HÁBORÚ – MIRE A FALEVELEK LEHULLANAK – LEHULLOTTAK CÍMŰ KIÁLLÍTÁS

    A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum most megnyíló kiállítása nem egy szokványos háborús tárlat. A háborút, az eseményeket a katona szemszögéből kívánja bemutatni ahogyan a drótakadály mögül, a lövészárok mélyéből, a hátországba hazagondolva látta a háború borzalmait. A frontélet speciális mindennapjaiba, gondjaiba és bármilyen furcsa: az örömeibe is bepillantást nyerhetünk a fotók alapján.

Betekinthetünk a hátországba a polgári védelmet ellátó Önkéntes Őrsereg munkájába. Információt kapunk a hadbavonultak biztosításáról, megtudhatjuk hogyan működött a Vöröskereszt, továbbá a hadikórházak, képet kaphatunk humanitárius akciókról is. A fotók és tárgyak is bizonyítják a tábori lelkészi szolgálat létjogosultságát. Olyan kuriozitások is helyet kaptak a tárlaton, mint az asszonyok szerepe a hadseregben, vagy a hadviselő állatok, a frontkatona hűséges társai és segítői: a kutya, galamb, ló, öszvér, bivaly, stb.

A kiállítás emléket állít azoknak, akik nem térhettek haza, s azoknak is, akik túlélték. Emlékeztet a civilre, aki otthon a hátországban reménykedett a mihamarabbi békében, miközben dolgozott a harcolók helyett, sorban állt élelmiszerjegyeivel, gyűjtött és adakozott a fronton lévőknek, jótékonykodott, ápolta a sebesülteket, hadikölcsönt jegyzett, aggódott, remélt, gyászolt és várt – ember próbált maradni az embertelen körülmények között. Épp úgy mint a katona, aki a harcok szünetében dohánytartó dobozt, poharat, botot farigcsált, vagy éppen lőszerből szerkesztett vázát, karkötőt. Az emléktárgyak, egyéni vágyakat, érzéseket fogalmaznak meg és idéznek fel. A plakátok a kor hangulatát és propagandáját idézik. Megrázó a vak katona és a balerina, a műkarral is kaszáló hadirokkant "falragasz" idillje is.

    A háború roppant méreteit a számtalan kitüntetés, emlékérem, jelvény, plakett is mutatja. A sebesülési érem szalagja a sebesülések számát is elárulja. Jelvény készült az új király, IV. Károly 1916-os koronázására, karácsonyra, az Auguszta-Alap javára. A hadifogoly tisztek sportversenyeit plakettek idézik fel, akárcsak a karitatív tevékenységet vagy a sebesültkereső kutyák haditetteit. A tárlaton a nyomtatványok nagy része a hivatalos propagandát, a kérelhetetlen állami szigort testesítik meg. Rendeletek, utalványok, plakátok, útmutatók ezrei szólnak az élet bizarr módon való militarizálódásáról. Színház van, de háborús színműveket játszanak, tárlatra invitálják a látogatót, de hadviselt képzőművészekére. Gyermek rajzokból nyílik kiállítás – témája a háború. A kiállítás nem titkolt célja, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk e sokat próbált generációra.

    Ebben az évben ünnepeljük a Magyar Honvédség megalakulásának 160 éves, és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum megalapításának 90 éves jubileumát.

Kapcsolódó anyag:

http://tinyurl.com/donkanyar

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük