Révay András: Emberek és vidrák

  Élvezetes stílusban megírt, karcsú kis kötet – rengeteg tanulsággal. Így lehetne röviden összefoglalni a közelmúltban megjelent „Emberek és vidrák" című könyv lényegét.

  Élvezetes stílusban megírt, karcsú kis kötet – rengeteg tanulsággal. Így lehetne röviden összefoglalni a közelmúltban megjelent „Emberek és vidrák" című könyv lényegét.

 Ennél persze azért jóval többről van szó. Sokan nem is értik, miért kell egyáltalán foglalkozni ezzel az állattal, noha jelentőségét egyetlen tény is jól mutatja. Az Európa Tanács a vidrát választotta címerállatának, elismerve ezzel, hogy – érzékenysége és könnyű sebezhetősége miatt – ez az állatocska a legjobb nagykövete vizes élőhelyeinknek, köztük a halastavaknak is. Ezzel pedig már el is jutottunk a gondok gyökeréhez. A vidra védett állat, de ragadozó. Elsősorban hallal táplálkozik, a halastavaknál tehát kárt okoz – nem is keveset. A kérdés: lehet-e kényszeríteni valahogy a halastavak tulajdonosait, hogy tétlenül nézzék a kártételt? A szerző ugyan nem tud megnyugtató választ adni erre, ám a könyvet mégis érdemes elolvasni. Egy sereg ismerettel leszünk gazdagabbak.

Megtudjuk belőle, hogy a vidra nem dönt ki fákat, nem épít várat, árvizet sem okoz, viszont szeret a föld alá lakot kaparni magának. Ami pedig a legfontosabb: nálunk él Európa leginkább egységes vidrapopulációja. Ez az állat hazánkban 1972 óta védett, 1974 óta fokozottan védett. Feltehetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy mára Magyarországot – Csehország mellett – a kontinens vidramenedékei között tartják számon. Azokat a vizes élőhelyeket – mesterséges- és természetes tavakat, folyó- és csatornaszakaszokat, patakokat és víztározókat – kedveli, ahol állandó táplálékot talál: egész évben vadászhat halakra, rákokra, kisebb emlősökre. A vidra számára fontos a búvóhely; odvas, üreges fákban, gyökerek között, kotorékok mélyén keres menedéket vagy a sűrű vízi-, part menti növényzetben rejtőzik el, itt hozza világra kölykeit. Mivel nem alszik téli álmot, fontos számára, hogy a közeli – 10 kilométeren belül elérhető – vizek még a legnagyobb hidegben se fagyjanak be teljesen.

A vidrák érdekében szót emelni nem egyszerű dolog. A természetvédelmi szakemberek jelentős hányada ferde szemmel néz a halászokra. Sokan szigorúbb törvényeket szeretnének a „kordában tartásukra", mert – szerintük – a halastavak környékén rablógazdálkodás folyik. Örökös vitában áll egymással a halász és a horgász, a vadász és az erdész, a természetvédő és a vízügyes szakember és ezek minden elképzelhető keveréke. Mintha az lenne a dolgok rendje, hogy soha semmiben ne egyezzenek vagy ha mégis, akkor csak szőrmentén. A vidra kártételét a halastavakban a tulajdonosnak az illetékes természetvédelmi hatóságnál kell jelenteni. Ott viszont azzal vádolják a bejelentőket, hogy a nagyobb kártérítés reményében eltúlozzák az adatokat – és pont ezért nem veszik őket komolyan. Sokan évekig nem kapnak semmi választ, ez pedig csak rontja a helyzetet, mérgezi a gazdák és a természetvédők viszonyát. Közvetlen anyagi vagy természetbeni kártérítésre nincs is lehetőség, azt sem a magyar, sem az uniós törvények nem teszik lehetővé. Ott viszont, ahol a terület alkalmas arra, hogy horgászvízként, valamint a védett élővilág otthonaként működjön, uniós és nemzeti pályázatok révén is pénzhez lehet jutni.

Külön értéke a könyvnek a sokféle levélből összeállított fejezet, melyből képet kapunk arról, miként vélekednek az emberek, sokszor ugyanarról a tárgyról, témáról – saját beállítottságuk függvényében. Ennek kapcsán egy fontos tanulsággal is szolgál a könyv.

„Bármennyire is fáj, de tűrnünk kell mások eltérő meggyőződését, győzködnünk, elviselnünk, és majd egyszer, ha kellőképpen bölcsekké válunk, és képesek leszünk túltenni magunkat az előítéleteken és a megsértettségen – vajon mikor jön el ez a kor? – tudnunk kell valóban megértenünk és önzés nélkül elfogadnunk a miénktől eltérő véleményeket. Mert ez a jövő."

Gera Pál Emberek és vidrák ISBN 978-963-87440-3-6 Alapítvány a vidrákért 2008 Sokszorosította a 3BT műhelye, Budapest