Légvárat, de olyat, amiért rangos nemzetközi díjat lehet kapni. Nem is légvár, még az sem, csak egy terv, egy program, kivetítve – ami mégis képes arra, hogy új perspektívát nyisson az építészetben. Egy magyar színekben induló nemzetközi csapat munkája a Velencei Építészeti Biennálén.

 

Légvárat, de olyat, amiért rangos nemzetközi díjat lehet kapni. Nem is légvár, még az sem, csak egy terv, egy program, kivetítve – ami mégis képes arra, hogy új perspektívát nyisson az építészetben. Egy magyar színekben induló nemzetközi csapat munkája a Velencei Építészeti Biennálén.

Szélből, fényből, levegőből, egy algoritmus terve alapján, itthon csak a szűk IT-elit által használt eszközök felhasználásával „épül" idén a Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonja. A lenyűgöző látványvilágú virtuális épületet a japán-magyar-svájci doubleNegatives Architecture csapat „építi". A team a valós térbe lépteti ki a virtuális valóságot, hogy egy, a környezettel harmóniában együtt élő, ránk simuló víziót valósítson meg. Dr. Petrányi Zsolt, a Magyar Pavilon nemzeti biztosa elmondta, a kiválasztás folyamatát minél áttekinthetőbbé kívánták tenni. Ezért héttagú bizottság határozta meg a pályázat szövegét és ők lettek a zsűrije a beérkezett kilenc pályamunkának is, melyek közül 3-4 volt olyan, ami az építészet egészen új formáját kereste. A legizgalmasabb a Július Gyula által benyújtott terv volt, idén ez képviseli hazánkat a Biennálén.

A Velencei Építészeti Biennále a világ legjelentősebb nemzetközi építészeti seregszemléje, amely az immár száz évre visszatekintő Velencei Képzőművészeti Biennáléval egymást váltva kerül megrendezésre. A Velencei Biennále képzőművészeti szekciójához hasonlóan az 1980-ban megalapított építészeti kiállítás is a legrangosabb nemzetközi kortárs események sorába tartozik, melyen a legkiválóbb építészek és alkotócsoportok bevonásával a világ mintegy 70 országa mutatja be az építészettel kapcsolatos jövőképét. Magyarország a hetedik alkalommal jelenik meg a rendezvényen.

 A magyar kiállítást szeptember 12-én 13.30-kor dr. Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára nyitja meg Velencében. Az egyik legfontosabbnak azt tartja, hogy folyamatos jelenlétünk a rendezvényen színvonalas szakmai munka eredménye. A legutóbbin például a magyar pavilon kapta az Arany Oroszlán díjat, kurátorát – Somlai-Fischer Szabolcsot pedig A Biennálé fő kurátora idén meghívta a központi kuratóriumba. Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy alkotóink egyre jobban kapcsolódnak a világ vezető áramlataihoz. Nemcsak a művészeti ágak fonódnak össze, hanem a tudományosak is. Most ez különösen jól látszik, mint ahogy az is: a jelentősebb alkotások egyre inkább nemzetközi együttműködésben készülnek. Az idei, 11. Építészeti Biennále főkurátora Aaron Betsky, a Cincinnati Art Museum igazgatója, aki Out There: Architecture Beyond Building (Odakint: építészet az épületen túl) címmel hirdette meg 2008-ban a Biennálét. A főkurátor címadása egy forradalmian új koncepciót takar, amely a társművészetek és -tudományok felé nyitva, az alkotók egy sokkal szélesebb körét bevonva próbálja meghatározni a jövő építészeti gondolkodását:

A 11. Velencei Építészeti Biennále előtt álló kihívás az építészeti kísérletezés összegyűjtése és bátorítása. Ez a kísérletezés öltheti átmeneti építmények, más világok vízióinak vagy egy jobb világ építőkockáinak formáját. A Biennále nem akar olyan épületeket bemutatni, amelyek már léteznek és az életben élvezhetőek. Nem kíván absztrakt megoldásokat javasolni társadalmi problémákra, de szeretné látni, hogy a való világban és világgal kísérletező építészet vajon képes-e konkrét formákkal vagy csábító képekkel előállni?

 A Biennálé Iroda munkatársa, Gáspár Júlia tájékoztatása szerint szeptember közepétől november végéig huszonkilenc nemzeti pavilonban és a városban még ötvenhat más helyen lehet megnézni a Biennáléra készült alkotásokat. A Biennále helyszínei a város több pontján találhatók. A Giardini park nemzeti pavilonjainak kiállítóit az adott ország jelöli ki a szereplésre, míg az Olasz Pavilonban és az egykori hajóépítő műhely, az Arsenale hatalmas csarnokaiban a Biennále által felkért főkurátor rendez kiállítást. A városban a pavilonnal nem rendelkező nemzetek kiállításai, illetve számos további esemény és társrendezvény is helyet kap. Az 1909-ben Maróti Géza tervei alapján megépült szecessziós magyar épület az egyik legkorábbi nemzeti pavilon a Biennále történetében. Fennállása óta többszörös átalakuláson ment keresztül. A pályázat azt is célul tűzte ki, hogy a pavilon idősíkjainak és térbeli változásainak hatása megjelenjen az elképzelésben.

Július Gyula, a Magyar Pavilon kurátora a csapatmunka lényegét emelte ki. Az itthon díjnyertes pályázat címe: „Corpora in Si(gh)te" – jelentése többrétegű. A „corpora" a „corpus" szó többes számú alakja. Jelentése: „test", "holttest", „mondathalmaz, szövegtest". A terv ugyanis maga is nézőpontok gyűjteménye: a térérzékelés, a tér rögzítésének és ellenőrzésének folyamatát kutatja és sugalmazza. Az in Site: a Corpora teljes körű kiterjesztése: a velencei Giardiniben álló Magyar Nemzeti Pavilon körüli valós térben alkalmazzák. A területen körülbelül negyven darab miniatűr, alacsonyfeszültségű, kábelnélküli szenzor elhelyezésével gyakorlatilag egy ad-hoc hálózatot építenek ki, mely folyamatosan gyűjti és továbbítja a valósidejű, a hőmérsékletre, fényre, páratartalomra és hangra vonatkozó fizikai adatokat a Corpora generatív információfeldolgozó egységéhez. Kiegészíti ezt az „in Sight": mivel a Corpora látványként is megjelenik számunkra. A Magyar Pavilon körül jó néhány kamera figyeli a pavilon közvetlen környezetét. E kamerák valósidejű képeit a Corpora generatív mechanizmusa által készített képekkel egyesítve láthatóvá válik, hogyan tölti ki a Corpora a környező közteret. Ezt a folyamatot a kiállítótérben vizuálisan is megjelenítik. A sight a corpora elsődleges jelentésében foglalt kollektív nézőpontok látványát is jelenti. Valódi épület tehát nincs, az alkotók mondhatni „légvárat" építenek.

A japán-magyar-svájci doubleNegatives Architecture csapat vezetője, Sota Ichikawa képekkel is bemutatta: a munka a természeti folyamatok által inspirált sejtrendszerű, alulról szerveződés koncepcióját vizsgálja, a hagyományosan tervezői irányítás alatt működő építészet határmezsgyéjén. A pavilon épületére alapuló, abból kinövő modell a közvetlen környezetből vett információk alapján, azokra folyamatosan reagálva, evolúciós rendszerként növekszik, és azokhoz alkalmazkodva hozza meg döntéseit.

A kiállítás fő részét képező építészeti struktúra a szecessziós pavilonnal szimbiózisban létezik, rendszerébe foglalja és újraértelmezi annak tereit és azokból kiindulva a környezeti, valamint a látogatók által generált ingereket is magába építi. A megjelenítés technikáinak segítségével a fizikai tér komplex, költői, élményszerű rendszerré tágul, amiben a nézőpontot és a tájékozódást, valamint a struktúra fejlődését a néző beavatkozása dönti el. Az installáció lehetőséget teremt a történeti építészet, valamint annak kortárs megközelítései közötti összefüggések vizsgálatára, új értelmezési tartományok feltárására.

A csoport másik tagja, Max Rheiner szerint a pályamű erőssége, hogy több diszciplína képviselői közötti termékeny együttműködés eredményeként jött létre, ahol az alkotók és a széleskörű tapasztalattal bíró kurátor közös munkája a folyamatosan fejlődő projekt további gazdagodását vetíti előre. A technológia poétikus felhasználása a tervezés folyamatában az invenció mellett az emberi tényező, a személyes részvétel fontosságát emeli ki, új szerepkört felkínálva az építész és a használó számára egyaránt. Mindamellett az építészet egyetemes nyelvén megszólaló installáció szerves részét képezi a lokalitás és az abból kiinduló gondolkodás.

 Ebben a műben a tartalom maga a rendszer. A világűrig táguló környezet megfigyelésének új módja, ami talán egy új gondolkodást is eredményezhet. Egyfajta „szuperszem" létrehozását. Megtudhatjuk, hogy ez a szuperszem hogyan látja a földgolyót, Budapestről nézve hová helyezi el Tokiót, Velencét? Mi történne, ha több ilyen szuperszem nézőpontját egyesítenénk? Ez új út a bennünket körülvevő környezet értelmezéséhez. Valami mást, szokatlant lehet létrehozni, ami a korábbinál több információt hordoz. Ezért van szükség hozzá külön szoftverre. A valóság háromdimenziós képét keveri a virtuálissal és ennek kivetítése a pályázat legfontosabb része.

Az alkotói csapat:

Nemzeti biztos: Dr. Petrányi Zsolt

Kurátor: Július Gyula

A Corpora projekt tagjai:
Sota Ichikawa (építész)
Maróy Ákos (szoftver művész)
Max Rheiner (művész / szoft- és hardver fejlesztő)
Kaoru Kobata (grafikus, dizájner)

Corpora projekt – közreműködők:

Satoru Higa (művész / programozó)
Hajime Narukawa (építész)

Helyszín: Magyar Pavilon

Giardini di Castello, Velence

2008. szeptember 14 – november 23.

http://www.corpora.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük