Rosszul teszi, aki a cím olvasásakor azonnal a térkép után nyúl. Hiába is keresné, Trisperon nincs sehol. Illetve mégis: mindig máshol. Pillanatnyilag itt van Budapesten, az Irányi utcában, a Jászi Galériában.

 

 Rosszul teszi, aki a cím olvasásakor azonnal a térkép után nyúl. Hiába is keresné, Trisperon nincs sehol. Illetve mégis: mindig máshol. Pillanatnyilag itt van Budapesten, az Irányi utcában, a Jászi Galériában.

 Egy művész hozta létre, aki egy ideig itt élt és dolgozott Magyarországon, majd sokáig Olaszországban lakott, végül ismét hazatért. Egresi Zsuzsa alkotásai jellegzetesek, jól felismerhetők. Sajátos egyedi stílusa van, melyhez hosszú évek során kitartóan ragaszkodott. Képei ennek ellenére sem unalmasak sőt, kifejezetten izgalmas, szórakoztató látvány mindegyik. Bármelyikről elmondható: az a fajta alkotás, amit bátran leakaszthatunk a falról, hazavihetjük és otthon, a mi szobánkban is ugyanolyan jól mutat.

Találóan állapította meg P. Szabó Ernő művészettörténész: a szépség elemzése nem a ráció, hanem a belső figyelem a beleérzés törvényei szerint működik. Adjuk tehát át magunkat a művek élvezetének! Trisperon nagyon távolinak, megfoghatatlannak tűnik, pedig a lehető legközelebb van hozzánk. A titokzatos hely ugyanis nem más, mint a szomorúság és a remény birodalma, ahogyan a két olasz szóból, a szomorúságot jelentő tristezzából és a reménységként fordítható speranzából összerakta az alkotó. Márpedig ez a két érzés mindannyiunkat elkísér egész életünk folyamán.

 A házak és a fák között, tavak vagy folyók partján, távoli hegyek, ligetes síkságok előtt emberi figurák jelennek meg a képeken, de tudjuk, ugyanolyan teremtmények ők maguk is, mint a táj. Nem annyira a látható valóság lényei, mint inkább lélekállapotok kifejezői. Még inkább ilyen tájak, emberi figurák jelennek meg a későbbi alkotásokon. Szinte mindegyik lapon föltűnik néhány motívum, például az óra, amely az idő múlandóságára figyelmeztet, a madárszárny, amely a lélek szabadságát jelképezheti. Hol a Titkok kertjében járunk, hol a Sárkány házában, hol az ördög úrral folytatott beszélgetés tanúi lehetünk, hol a Soha meg nem történt dolgok emlékezete tárul föl előttünk.

 Vonzó, egyben zavarba ejtő ez a világ, hiszen minden más benne, mint azokon a műveken, amelyek jellemezték az ezredforduló utáni évek kiállításainak képét. Ugyanakkor jól követhető, hogyan formálódott Egresi Zsuzsa művészi világa az elmúlt három évtizedben, Számára elsősorban Milánó határozta meg ezt az időszakot, de indulásakor döntő jelentőségűek voltak azok a történések, értékek, amelyek a kortárs magyar grafika arculatát kialakították. Két nevet emelhetünk ki, Kondor Báláét és Gross Arnoldét. A Trisperon tájain átvezető út az „én" legszemélyesebb rejtekében kanyarog, megmutatva a külvilág számára annyit, amennyi ebből egyáltalán megmutatható!

 Az út a fekete-fehér rajzoktól indul, a fekete-fehér nyomatokon keresztül folytatódik, jut el a színes lapokig, hogy onnan a nagyon színes rajzokon át érkezzünk el a legutóbbi évek festményeihez. Az eszközök is változnak – ha úgy tetszik, folyamatosan gazdagodnak – amelyek révén a műalkotás megszületik. A leglátványosabb példa erre a színezett réz-, cinkkarcok sora, amelyek nem egyszerűen azt érzékeltetik, hogy Egresi Zsuzsa a klasszikus sokszorosító technikák minden csínját-bínját ismeri, de azt is, hogy összetéveszthetetlenül egyéni módon képes alkalmazni azokat.

 A kiállított 72 képből hét festmény, tizenöt egyedi, a többi sokszorosított grafika. Egresi Zsuzsa nagy kísérletező. A színekkel, az anyagokkal, a technikával. Olaszországban van olyan cinklemez, ami keményebb, mint a réz. Nem kell feketére alapozni, a salétromsav azonnal kihozza a képet, és az még utána alakítható. A művésznő elmondta; a nyomtatást is maga végzi, így éri el, hogy a végleges változatban is benne legyen az egyénisége. Alkotói filozófiájának lényege: „Ha a kép nem sugárzik vissza, akkor nem volt jelent a művész!" Amióta elkezdett festeni, azóta másként is nyomtat. Elkezdte megérteni a színeket. Leginkább úgy jellemzi magát: ő egy hedonista festő. Számára a munka élvezet, már az is, ha a ceruza hozzáér a papírhoz.

A kiállításon, mely november 24-ig tekinthető meg a Jászi Galériában (1056 Budapest, Irányi u. 12.) ez a fajta alkotói megközelítés szinte minden képen érezhető. Egresi Zsuzsa grafikái a Galéria 2009. november 28-án nyíló karácsonyi kiállításán is szerepelnek majd.

http://www.jaszigaleria.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük