Rotary Irodalmi Dijas: Lator László költő-műfordító

  Lator László A Rotary Irodalmi Díj átvételekor    „Szokás Latort az Újholdasok sorába, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Rába György közelébe helyezni. Valóban ott is van a helye, holott nem közölt verset az Újholdban. Ám meg kellene gondolni, hogy líratörténetileg nem pontosabb-e helyét a modernség paradigmái utáninak látni, hiszen, ha látványosan távol is tartja magát a posztmoderntől – szigorúsága, kötöttségei, a hagyományokhoz való ragaszkodása, kifejezett moralitása élesen leválasztja róla -, mégis, éppen lírájának nyitottsága folytán helye a már nem és a még nem köztes terében jelölhető ki. Ahol még erősen él a hagyományba átfordult modernség eszméje, de már hallatszik az új lírai beszédmódnak a hangja is." – írta értékelésében a Rotary Irodalmi Díj egyik fölkért zsűritagja.

  Lator László A Rotary Irodalmi Díj átvételekor    „Szokás Latort az Újholdasok sorába, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Rába György közelébe helyezni. Valóban ott is van a helye, holott nem közölt verset az Újholdban. Ám meg kellene gondolni, hogy líratörténetileg nem pontosabb-e helyét a modernség paradigmái utáninak látni, hiszen, ha látványosan távol is tartja magát a posztmoderntől – szigorúsága, kötöttségei, a hagyományokhoz való ragaszkodása, kifejezett moralitása élesen leválasztja róla -, mégis, éppen lírájának nyitottsága folytán helye a már nem és a még nem köztes terében jelölhető ki. Ahol még erősen él a hagyományba átfordult modernség eszméje, de már hallatszik az új lírai beszédmódnak a hangja is." – írta értékelésében a Rotary Irodalmi Díj egyik fölkért zsűritagja.

         Az 1927-ben a kárpátaljai Tiszasásváron (akkor Csehszlovákia, később Szovjetunió, ma Ukrajna) született Lator László egyik meghatározó élménye a Magyarországra való menekülés a háború utolsó napjaiban. A tizenhét éves breszt-litovszki hadifogoly – amint erről a Határon, majd a Szabad vers című, sodró erejű nagy versében beszámol -, amikor a magyar határ közelében benyitott egy házba „… hogy milyen ország ez kérdeztem a ráncos / anyókát magyarország ez fiam magyarország s / hogy már tudtam hogy hazaértem otthonról / hazaértem leborultam nagykorú voltam már de / húszon alul még így valamelyest menthető hogy / megcsókoltam a földet…" És ugyanez a kitörölhetetlen emlék jelenik meg a Határon című kötött versben is: „megáll és így áll mindhalálig / s leborul a hazai földre."

Lator László

Lator éppen úgy nem tud soha megszabadulni ettől a kamaszkori emlékétől, ahogy Pilinszky sem a KZ-lágerek falától. Neki ugyanazt jelenti a Breszt-Litovszk, Lunyinec, Sztrij, Lvov, Verecke útvonal, amit Pilinszkynek Harbach, Ravensbrück, Frankfurt. Ne csodálkozzunk hát, hogy szinte egész életművük egy-egy végtelenített „Apokrif"! Az emberi szenvedés, kiszolgáltatottság és remény felmutatása a humánum nevében. Hogy végül mégis csak hazatalálunk.

Mert ez az egyetlen lehetőség. Ezt a küzdelmes lehetőséget példázza a Fa a sziklafalon és A hallgató Berzsenyi című verse is. Az előbbiben, hogy „Micsoda jel a bibliai szikla / vörhenyes sivatagába hasítva, / zsugori biztatásul belevetve / az özönvíz utáni döbbenetbe! / Kiált minden gyötrött gyökere-ága, / mondhatatlan szépsége-árvasága!" Berzsenyi példájából pedig a „…megkeserült dac, mégis-újrakezdem, / …a tündérváltozatok műhelyében."