Ütésváltás: Bokros Lajos és A Jobbik ütésváltása, Avagy Bokros Hatalmasat Tévedett...

Volner János A gyűlölet, a másik fél hülyének nézése nem jó tanácsadó. Ez az örök igazság igazolódott be Bokros Lajos és a Jobbik legfrissebb ütésváltásán, ahol Bokros-t – a közgazdasági szadizmus magyarországi feltalálóját – alaposan megfogták. És természetesen a dolognak erről a feléről engedelmesen hallgat a magyar média. Volner János a Jobbik Gazdasági Kabinetjáből ezért közleményben válaszolt Bokros levelére. Ha indulatok és szemellenzők nélkül olvassuk válasza több mint elgondolkodtató.A választások közeledtével egyre több és hevesebb támadás éri a Jobbikot nemzeti érdekeket érvényesítő politikai törekvései miatt. Legutóbb éppen a magyar lakosságot sújtó, a megszorításokon alapuló politika egyik élharcosa, Bokros Lajos a Vona Gáborhoz írt nyílt levelében úgy fogalmazta meg saját képzelgéseit, mintha azok a Jobbik gazdaságpolitikai programjának részei lennének. Bokros hatásvadász írása szerint a Jobbik az összes multinacionális vállalatot "el akarja kergetni" Magyarországról, holott azok úgymond "oroszlánrészt vállaltak a munkahelyteremtésben". A levél hasonló részeit olvasván a hazai gazdaság főbb sarokszámait jól ismerő olvasókat nehezen múló nevetés kerülgette, de mivel nem mindenkinek az a kedvenc foglalatossága, hogy ilyen adatokat tanulmányozzon, igyekszünk a lehetőségekhez mérten olvasmányos és közérthető formában megvilágítani a multinacionális vállalatok hazai szerepét.

Mivel a Jobbik egyelőre – de már nem sokáig – országgyűlésen kívüli párt, kénytelenek vagyunk a nyilvánosságra hozott, a legtöbbször jelentős mértékben manipulált statisztikai adatokból dolgozni, holott a legfontosabb fejezeteket gyakran üzleti titokká minősített, a nyilvánosság elől elzárt szerződések tartalmazzák. A multinacionális vállalatok magyar gazdaságban betöltött szerepének megvilágításához – némi forráskritika mellett – többek között az APEH és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös kiadványát használjuk fel, mely a 2008. évre vonatkozó adóbevallások alapján átfogó képet nyújt a 100 legnagyobb magyarországi vállalat és az 50 legnagyobb magyarországi pénzintézet foglalkoztatásban és adófizetésben betöltött szerepéről.

A kiadvány ajánlása szerint fontosnak érzi annak bemutatását, hogy "kik azok a gazdálkodók, akik tevékenységükkel a magyar gazdaság teljesítményéhez és a közösségi kiadások forrásának megteremtéséhez, a költségvetés bevételeihez jelentős mértékben hozzájárultak". Ez már csak azért is érdekes, mert a vizsgálódás alapját a kiemelt adónemekből (általános forgalmi adó, személyi jövedelemadó, egészségügyi hozzájárulás, társadalombiztosítási járulék, társasági adó) befolyó adóbevételek adják, márpedig ezeket az adónemeket jórészt nem a vállalatok, hanem a magyar magánszemélyek fizetik! Nézzük például a 150 nagyvállalat által teljesített adóbefizetések nem kevesebb, mint 40 %-át kitevő áfát. Akkor, amikor elmegyünk vásárolni, nem csak a termék nettó árát fizetjük meg, hanem az azt terhelő áfa összegét is. A számlát kiállító cég gyakorlatilag nem tesz egyebet, mint ezt az általunk kifizetett adófajtát az állam felé továbbítja. Ennek ismeretében rendkívül furcsának találjuk, hogy Szikora János, a Magyar Köztársaság Adóhivatalának elnöke képes az általunk megfizetett adókat a nagyvállalatok nagylelkű adományaként feltüntetni, de Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szintén a nevét adta ehhez a legalapvetőbb szakmai követelményeket is figyelmen kívül hagyó, még a laikusok által is megmosolyogtatónak tartott megközelítéshez. És – ez már-már hihetetlen – a mondanivalójukat a kiadvány 58. oldalán első konkrét példaként az egyik, a hazai piacot lerabló, a magyar lakosságtól szerzett a profitját külföldre továbbító kereskedelmi multi, az Auchan vezetőjével készített egész oldalas interjúval támasztják alá. A hasonló esetek tömkelegét elnézve talán érthető, miért vallja azt a Jobbik, hogy hazánkon csak radikális változtatásokkal lehet segíteni.

Van azonban a nagyvállalatok hazai gazdaságban betöltött szerepét a mi zsebünkből származó áfa befizetések révén 40 %-kal felértékelő, nyilvánvalóan manipulatív csúsztatáson kívül sokkal fontosabb módszertani kérdés is. Először is ki kell jelentenünk, hogy a magyarországi közjóhoz történő hozzájárulást tekintjük a gazdasági szerepvállalás szempontjából irányadónak az eddigi, erősen etatista felfogást tükröző, elsősorban az állami bevételek teljesülését szem előtt tartó megközelítés helyett. A közjóhoz pedig elsősorban az értékteremtő munka, azaz a foglalkoztatás révén járulunk hozzá. Addig ugyanis, amíg a magyar állam a GDP 50 %-át osztja el a régiós átlagot jelentő 40 %-kal szemben, addig nem az állami bevételek túlságosan alacsony aránya a magyar gazdaság fő problémája, hanem az, hogy az elmúlt 20 év nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó politikájának következtében hazánkban a szükségesnél 1,5 millióval kevesebb munkahely van az ideális 5,5 milliónál. Ezt az alapigazságot a pártok közül csak a Jobbik ismerte fel és igyekezett érvényesíteni, két nagy ellenfele, az MSZP és a Fidesz ezzel szemben egymást demagóg ígéretekben túllicitálva próbálta elnyerni a megtévesztett választópolgárok bizalmát (ennek betetőzéseként kampányolt Orbán Viktor a 14. havi nyugdíj ígéretével). Akad persze egy másik, sokkal kézenfekvőbb oka is annak, miért elsősorban az állami bevételekre koncentrálja figyelmét a jelenlegi politikai elit: lenyúlni ugyanis csak az államkasszába kerülő bevételt lehet…

Az igazság azonban még akkor is nyilvánvalóvá válik, ha elfogadjuk az erősen kozmetikázott, a valós közteherviselés sarokszámait meghamisító koncepciót. Nézzük a legfontosabb adatok közül elsőként azt, kik és milyen mértékben javítják a hazai foglalkoztatási helyzetet. A 3,9 millió magyarországi foglalkoztatottból a 100 legnagyobb magyarországi vállalat mindössze 248 565 részére, azaz az összes magyarországi foglalkoztatott mindössze 6 %-ának biztosít munkát, ám azt még a kiadvány készítői is kijelentik, hogy a "legtöbb dolgozót a kereskedelmi, a személyszállítási és a postai szolgáltatást végzők foglalkoztatják". Azaz csupa olyan cég, amely a magyar piacról, tehát belőlünk, a pénzünkből él. A két legnagyobb foglalkoztató nem is multi, hanem állami vállalat: a Magyar Posta 35 973, a MÁV pedig 20 566 embert foglalkoztat. A foglalkoztatási lista harmadik helyezettje a magyar piacot szlovák tejjel és vizezett húsipari termékekkel elárasztó multi, a Tesco 20 179 embert foglalkoztat. Tegyük hozzá: egyes számítások szerint áldásosnak nehezen nevezhető tevékenységével legalább háromszor annyi magyar munkahelyet szüntetett meg a mezőgazdaságban és a kereskedelemben, mint amennyit jelenleg működtet, társasági adót pedig a kiadvány szerint tavaly sem fizetett. De ne feledkezzünk meg a Bokros Lajos által kiemelt két nagyvállalatról sem: az Audi tavaly 5939 főt foglalkoztatott, a Siemenset pedig nem is láthatjuk a 100 legnagyobb vállalat listáján, feltehetően azért, mert nem járult hozzá adatai közléséhez. És mielőtt még tovább mennénk, fel kell ébresztenünk Bokros Lajost is lázálmából: a Jobbiknak soha nem állt szándékában az Audihoz hasonló zöldmezős termelő beruházásokat megvalósító multinacionális vállalatokat távozásra kényszeríteni, amennyiben azok a nemzeti érdekeinkkel egybeeső gyakorlatot folytattak és a hatályos magyar törvények tiszteletben tartásával működtek. Reméljük, a jövőben mind az MDF által elkövetett ferencvárosi választási csaláshoz hasonló, a Jobbik jóvoltából kudarcba fulladt kísérletektől, mind pedig a hasonlóan piszkos kommunikációs trükköktől távol tartja magát az MDF összes politikusa. Mivel azonban ismerjük a mondást: "madarat tolláról, embert barátjáról", különösebb illúzióink természetesen nincsenek. Ám nem csak Bokros eddigi gazdasági ámokfutását, hanem észjárását is jól ismerjük, előre tudjuk azt is, hogy – miután az álláspontját nevetségessé tevő adatokkal szembesült – mire fog hivatkozni: arra, milyen sok magyar embernek adnak munkát a multinacionális vállalatok a beszállítóik révén. Ezt is könnyen cáfolhatjuk: Közösségi Támogatási Keret Irányító Hatóság a termelő szektor helyzetét értékelve rámutatott: „Hazánkban a külföldi tulajdonú multinacionális vállalatok ritkán veszik igénybe a hazai beszállítókat, a termelési inputokat külföldről szerzik be". A Bokros által példaként említett nagyvállalatról az iparági adatok nagy részletességű gyűjtésével foglalkozó Supply Chain Monitor így ír az Audi hazai beszállítóiról: "A német tulajdonú Audi esetében a beszállítói arány nem éri el a 10 százalékot".

Az összkép akkor sem változik, ha a multinacionális vállalatok adózásban betöltött szerepét nézzük. A fent említett, kiemelt adónemekből befolyó adóbevételeknél is azokat a nagyvállalatokat találhatjuk a lista legelején, amelyek alapvetően a magyar lakosságból élnek és a tőlünk származó bevételeikből fizetnek adót. Óriási, alapvetően a lakosságtól származó, 277 milliárd forintot meghaladó áfa bevételének köszönhetően a MOL toronymagasan vezeti a mezőnyt. A lista további helyein gázkereskedelmi cég (Panrusgáz), távközlési vállalat (Magyar Telekom), az előző bekezdésben említett vállalatok (MÁV, Magyar Posta, Tesco), majd ismét egy gázkereskedelmi cég (Emfesz), a Paksi Atomerőmű és egy mobiltelefon szolgáltató cég (Pannon GSM) áll (a lista 9. helyezettje nem járult hozzá adatainak közléséhez). A részletes adatokat tanulmányozva a Bokros által tipikus példaként említett zöldmezős termelő beruházást megvalósító multikról kijelenthető, hogy sem a hazai foglalkoztatásban, sem pedig az adóbevételek alakulásában nem játszanak jelentős nemzetgazdasági szerepet. Az adatok egyértelműen bizonyítják: a 100 legnagyobb vállalat a hazai foglalkoztatottak mindössze 6 %-ának ad munkát, a 3,9 millió alkalmazottból mindössze 248 565-en dolgoztak náluk. De még ezeknek a munkahelyeknek a többsége is nagy állami vállalatoknál vagy olyan kereskedelmi, szolgáltató multiknál található, melyek a magyar piac megszerzését követően, a saját pénzszivattyúik kiszolgálására működtetnek nálunk kis számú személyzetet. Hogy ne maradjon titokban, kikre is gondolunk: a Tescohoz hasonló kereskedelmi multik mellett elsősorban azokra a fejlett világban stratégiai cégekként kezelt, ezért idegen kézbe soha nem adott áramszolgáltató és erőmű vállalatokra, melyek a magyar állam által privatizációs szerződésekben garantált 7-8 %-os eszközarányos profit biztosítása mellett éppen az akkor kormányzó Bokros Lajosék adtak külföldi tulajdonba. Ezek után éppen a nemzeti javak elkótyavetyélésében élen járó Bokros titulálja Vona Gábort nemzet- és társadalomellenesnek…

A fenti tényadatokat ismerve egyetérthetünk-e tehát azzal a kijelentéssel, hogy "a külföldi tulajdonosok által birtokolt gazdasági szegmens egyes közterhekből nem arányosan veszi ki a részét"? Egyértelműen, ám mielőtt még a Bokros-hívők e kijelentést olvasva demagóg szélsőjobboldali politizálást vizionálnának, ki kell ábrándítanom őket: az idézet az Állami Számvevőszék 2007. októberi értékelő tanulmányából származik. Milyen érdekes, ugye? Az Állami Számvevőszék szakemberei a gazdasági adatok részletes tanulmányozása után ugyanarra a következtetésre jutottak, mint a Jobbik gazdasági szakemberei: a külföldi vállalatok nemhogy nem vállalnak oroszlánrészt a közteherviselésből (mint ahogyan Bokros állítja), de egyenesen kedvezményezettjei a hazai adórendszernek. Az APEH és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös kiadványában említett kiemelt adónemekből származó bevételek közül az egyetlen olyan, amely ténylegesen is a vállalatok nyereségéhez kötődő, a társasági adó. Az Állami Számvevőszék fenti tanulmánya több év adóeredményeit vizsgálva összevetette a 250 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató nagyvállalatok és a magyar kis- és középvállalkozások által igénybe vett társasági adókedvezmény összegét. A különbség mellbevágó: a magyar kis- és középvállalkozások a társasági adókedvezmények mindössze 2%-át kapták meg, a többi a nagyvállalatokhoz került. Hasonló a helyzet az önkormányzati adóbevételek 85%-át kitevő iparűzési adónál igénybe vett kedvezményekkel is. Az Állami Számvevőszék tanulmánya rámutat: "A kedvezményeket elsősorban a nagyvállalkozások kapták, illetve azok tudtak az önkormányzati rendeletekben meghatározott feltételeknek megfelelni". Téved, aki azt gondolja, hogy az üvöltő aránytalanságok felsorolásának ezennel vége. A magyar kis- és középvállalkozásokat ugyanis további negatív diszkrimináció is sújtja: a belföldi magánszemélyek által birtokolt vállalkozásoknak nyereségükből a társasági nyereségadón kívül osztalékadót is kell fizetniük, ezáltal a magyar vállalkozások nyereségének adóterhelése több, mint kétszerese a multinacionális vállalatok adóterhelésének.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a multiknak milyen remek lehetőségei vannak akár az anyacég és annak leányvállalatai között folyó nemzetközi adótervezésben is. A tőlük megszokott módon offshore cégek közbeiktatásával, a vállalatcsoporton belüli számláik összegének gyakorlatilag tetszés szerinti alakításával képesek arra, hogy adóbefizetéseiket, a közteherviseléshez történő hozzájárulásukat minimalizálják. Ezzel és a hazai adórendszer által számukra biztosított kivételes kedvezmények révén óriási, szinte behozhatatlan versenyelőnyre tesznek szert a magyar kis- és középvállalkozásokkal szemben. A magyar vállalkozások szempontjából hasonlóan rossz a helyzet a közbeszerzések terén is. A Közbeszerzések Tanácsának tavalyi évre vonatkozó beszámolója szerint a hazai foglalkoztatásban a kis- és középvállalkozások árnyékában másodhegedűsi szerepet játszó, 250 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató vállalatok a magyar közbeszerzések összegének 60 %-át nyerték el, és tegyük hozzá: egyrészt általában ezek a magasabb nyereséghányaddal kecsegtető, zsírosabb falatok, másrészt a kisvállalkozások 40 %-os részesedése az elmúlt évek történelmi rekordját jelenti (2007-ben ugyanez az arány 34 % volt csupán), de ez is elsősorban a megszorítások miatt visszafogott állami nagyberuházások elmaradásának volt köszönhető.

A multinacionális cégek nem csak az adókedvezményekben és a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott állami megrendelésekben, hanem a vissza nem térítendő állami támogatásokban is bővelkednek. Az egyedi kormányzati döntéseken alapuló támogatások sokszor mellbevágó nagyságúak: az egy új munkahely megteremtésére fordított vissza nem térítendő állami támogatások több nagyvállalat esetén is meghaladták a 10 millió forintot (pl. Linde, Bridgestone, Hankook). Az eddigi csúcstartó ismereteink szerint az Asahi Glass nevű autóüveg gyártó multinacionális vállalat, mely munkahelyenként 18,4 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást zsebelt be. Emlékeztetőül jegyzem meg: ez az egyetlen új munkahely megteremtésére jutó hatalmas összeg csupán a vissza nem térítendő állami támogatást takarja, az adókedvezményeket és az egyéb állami támogatásokat ezen felül biztosítja részükre a magyar állam. Tekintetünk azonban nem csak ezektől a megdöbbentően magas munkahelyteremtési támogatásoktól lehet borús, hanem azért is, mert a rendszerváltás óta eltelt 20 év alatt egyetlen olyan kormánya nem volt Magyarországnak, amely az ad hoc jellegű osztogatás helyett egységes, megtérülési számítások által is alátámasztott, a beruházások esetleges multiplikátor hatását, vagy a létrejöttük folytán megnövekedett környezeti terhelést is figyelembe vevő, a szakmai követelményeknek legalább alapfokon megfelelő gyakorlatot folytatott volna. A szakmaiság fontos szempontként fel sem merült a nagyvállalatokkal folytatott tárgyalások során. A multinacionális cégek ilyen szintű kedvezményezése általában korrupciós szándékokon, vagy – jobb esetben – azon a hozzá nem értő döntéshozók részéről megfogalmazott jóhiszemű vélelmezésen alapult, hogy a nyújtott támogatás "valahogy majd csak megtérül". Az államháztartás információs rendszerének rossz átláthatósága, például a gazdaságfejlesztési célú legyűjthetőség vagy az egységes nyilvántartási elvek hiánya nem csak az állami támogatások hasznosulásának nyomon követését nehezíti meg, hanem a jövőbeli elemzői munkát is akadályozza. Megjegyzem, a magyar közbeszerzési rendszernek is ez az egyik legfőbb hibája.

Az említett tényekből egyértelműen megállapítható: a magyar adófizetők pénzéből fenntartott hazai intézményrendszer, a hazai jogszabályi környezet, a döntéshozók gyakorlati lépései egyaránt a multinacionális vállalatokat részesítik előnyben a hazai kis- és középvállalkozásokkal szemben. Ennek a számokkal is könnyen alátámasztható igazságnak azonban szinte nyoma sincs a médiában. Jól fizetett, túlnyomórészt a multinacionális médiabirodalmak szolgálatában álló profi újságírók, szakmailag prostituálódott közéleti emberek egész hada győzköd minket éjjel-nappal ennek az ellenkezőjéről. Az igazságot azonban nem lehet hosszú ideig jól felépített kommunikációs trükkök mögé rejteni: a valóság előbb-utóbb átüt a hazugság mázán. Sokszor maguk az érintettek, a nemzetellenes politika gátlástalan kiszolgálói szolgáltatnak muníciót ahhoz, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá váljon. Bokros Lajos például annyiszor váltott már csapatot, hogy mára egészen belezavarodott, lassan azt sem tudja szegény, melyik kapura játszik. Talán ezért kezdett el sorozatosan öngólokat rúgni a Vona Gábornak írt nyílt levelében?

A saját álláspont önnön megbuktatásának remek példája a Bokros által hasraütésszerűen, kellő információk híján kiválasztott két, számunkra követendő példaként beállított német vállalat, a Siemens és az Audi is. A nemzetközi sajtó két és fél éve még a Budapestre méregdrágán, 800 millió forintos egységáron leszállított Combino villamosok gyártójának, a Siemensnek egész világot átívelő korrupciós ügyleteitől volt hangos. A korrupciós csatornákon keresztül, törvénytelenül kifizetett összegek a jogerős bírói végzés tanúbizonysága szerint is meghaladták az 1,3 milliárd eurót (!), a korrupcióban 12 ország volt érintett. Ekkora bukta még a multik világában sem számít mindennapos eseménynek. Hazánkban hajléktalanok nevére bejegyzett cégekkel számlagyárat működtetett a Siemens egyik partnere, ebben az ügyben ezidáig csupán strómanok akadtak horogra, ami a hazai korrupció elleni harc "komolyságát" is figyelembe véve ez egy cseppet sem meglepő… Hasonlóan vicces, önbuktató példa volt Bokros részéről az Audi felemlegetése is: ha ez a szerencsétlen politikai szélkakas tudta volna, hogy az Audi – immár nem először – éppen egy újabb, vissza nem térítendő állami támogatásért folyamodott (ezúttal 14,9 milliárd forintot kap a német vállalat a magyar adófizetők pénzéből), talán nem a német autógyártót hozta volna ideális példának.

Szegény, megzavarodott Bokros. Várjuk a következő bakiparádéját.

Volner János
Jobbik Gazdasági Kabinet

Elsődlegesen felhasznált források:

http://www.scmonitor.hu/index.php?p=contents&cid=723
http://www.nfgm.gov.hu/print/masolt/archivum/sajtoszoba/ujdonsagok/denso…
http://www.fn.hu/makro/20091105/miert_tamogatjuk_15_milliarddal/
http://www.fn.hu/ado/20090324/megszoritasokbol_nagytoke_profital/
http://oberon.sourceoecd.org/vl=9513070/cl=21/nw=1/rpsv/factbook2009/03/…
http://dx.doi.org/10.1787/535728153720
ÁSZ tanulmány 1
ÁSZ tanulmány 2
http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20091029-vizsgalja-az-eu-a-gyori-…
http://belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/159863/1
http://www.sg.hu/cikkek/61680/korrupcioval_vadoljak_a_siemens_volt_mened…