A Joint Venture Szövetség  (JVSZ) és együttműködő partnerei, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara,  a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara, a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, és a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara vállalatvezetői fórumot tartott 2013. február 7-én Budapesten.

 

A Joint Venture Szövetség  (JVSZ) és együttműködő partnerei, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara,  a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara, a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, és a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara vállalatvezetői fórumot tartott 2013. február 7-én Budapesten.

 

Chris Mattheisen, a JVSZ elnöke, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója mutatta be az esemény előadóját, dr.Farkas Ádámot, az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA, London) főigazgatóját.

 

dr.Farkas a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte közgazdász diplomáját és doktorátusát, s kezdte szakmai pályafutását is, oktatóként. Pénzügyi tanácsadója volt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD), 1997-2001 között a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója és igazgatósági tagja volt.  

1991 és 2001 között az MNB tulajdonában álló központi elszámolóház, a Keler  igazgatóságának alelnöke, egyúttal a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdetanácsának tagja lett. Ezt követően a CIB Bank ügyvezető igazgatójaként, majd vezérigazgatójaként, később a magyarországi Allianz Bank Zrt. vezérigazgatójaként tevékenykedett. Innen nevezték ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökévé, majd ebből a pozícióból kérték fel, s választották meg az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) főigazgatójának.  

 

A Joint Venture Szövetség 1986-ban alakult a Magyarországon bejegyzett külföldi részvételű társaságok, részben vagy egészében külföldi tulajdonban lévő vállalatok érdekképviseletére, működésük és a gazdasági életbe való beilleszkedésük elősegítésére. A klubként létrehozott, majd szövetséggé fejlődött szervezet tagsága önkéntes, politikamentes, működése nem nyereség-irányultságú. A szervezet jellege idővel változott, s ma már nem csak joint venture-, és nem csak külföldi cégeket,  de jelentős számú, teljesen magyar tulajdonú kisebb-nagyobb vállalatot is képvisel. Chris Mattheisen rámutatott, a szövetség elsődleges küldetésének tartja a magyar gazdasági növekedés  promotálása, melyhez a legjobb módszernek a mindenirányú, cégekkel és a kormánnyal való párbeszédet jelölte meg. Ehhez különböző módszereket alkalmaznak, konferenciákat, fórumokat szerveznek. A közelmúltban publikálták a magyar gazdaság növekedési lehetőségeiről szóló Gazdasági Téziseiket.  

 

dr.Farkas Ádám előadásában kiemelte, a szóbanforgó téma egész Európa, benne Magyarország számára is kiemelt jelentőségű. A bankunió létrehozásának gondolatához azon gazdasági szükségszerűségek vezették az európai közösséget, melyek idáig juttatták az európai integráció folyamatát. Magyarország nem tagja az euro-zónának, de érdeklődik a bankunióban való részvétel, a csatlakozást érintő megfontolások iránt.  

 

Milyen eredményeket ért el az Európai Unió, ha nagy, hosszú pénzügyi projektként tekintünk rá? Milyen eredményeket ért el az integráció során a pénzügyi szektorban?  

A pénzügyi válság kitöréséig a trend egyenes volt, megszakítások nélkül. Kézzelfogható, pozitív eredményeket hozott, nem csak a pénzügyi szektor zárt közössége, de a vállalati szektor vezetői, dolgozói és tulajdonosai számára is. Az Európai Unió a pénzügyi piacok integrálása, szabaddá tétele tekintetében nagyon nagy lépéseket tett. Vannak olyan részpiacok, ahol még nem ért el ilyen szintet az integráció, hiszen már hosszú évek óta teljesen szabad volt a pénzügyi szektorban a tőke, a finanszírozás, a rövid távú likviditás értékesítése.

Az egész egységes európai pénzügyi piacon a határon átnyúló szolgáltatások többféle formában is lehetségesek; leányvállalatokon, fióktelepeken keresztül, de közvetlenül határon átnyúló szolgáltatásként is. Kialakult egy nagyon erős bankközi pénzpiac, nem minden negatív felhang nélkül… , de maga a pénzpiac jól funkcionál. Felállt egy nagyon jól működő pénzpiac az euro-zónán belül, ami lehetővé tette, hogy az Európai Központi Bank a monetáris politikáját meg tudja valósítani a gyakorlatban. Mindez azt eredményezte, hogy az Európában szinte évszázad alatt felhalmozódó, nagyértékű megtakarítások áramlani kezdtek a piacon, elindult a tőkének, vagy éppen a banki finanszírozásnak az allokációja. Ily módon, a perifériás tagországok, vagy éppen a feltörekvő új tagországok forrásokhoz tudtak jutni, nagyon versenyképes feltételek közepette. Ez nyilvánvalóan kulcsszerepet játszott ezen országok felzárkózásában. A vállalkozások szintjén is nagy eredményeket hozott ez, amely eredményeket a mai körülmények között is érdemes megőrizni. Hazai vonatkozásban is tapasztalható volt akkor, hogy a forrás-bőség és a források viszonylag kedvező költsége mellet a bankok versengtek a vállalatok kegyeiért, a vegyes-, vagy a feltörekvő vállalatok hitelkérelmeinek kielégítéséért, Magyarország is be tudott kapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe.  

A 2007 után kibontakozó pénzügyi válság súlyos hatással volt Európára is. Számos tanulság vált nyilvánvalóvá ennek nyomán, amire válaszolnia kellett a politikának, a szabályozóknak.

Nagyon fontos az a tanulság, ami ma is szinte minden nap benne van a napi politikában, a kisebb-nagyobb nyugat-európai országban és néhol a régiókban is. Ez pedig, hogy a banki válságkezelés sok esetben azt jelentette, hogy az állami szektor a banki kötelezettségeket átvállalja a public szektortól, ez pedig nagyon magas terheket rótt az adófizetők vállára. Erre választ kell adni, mert a szavazók ebbe nem nyugszanak bele. Nehéz azt a helyzetet fenntartani, hogy a bankrendszer stabilitására, működésére szükség van ugyan, de ehhez az adófizetőknek időről időre a zsebükbe kell nyúlniuk, így szivattyúzva pénzt a rendszerbe. A válságkezelés során felmerült hatalmas fiskális költségek választ kívánnak.

 

Másik fontos tanulság, hogy nem volt elégséges koordináció sem globális, sem regionális szinten a szabályzásban,
óriási volt az arbitrázs kulcs, amit a szereplők ki is használtak. Ezt még ma sem sikerült teljesen bezárni. (http://www.bbcreditcenter.hu/?us=banki_szotar&from=10 )

További probléma volt az un. makro-prudenciális felületnek a hiánya, erről már sok szó esett. 

( http://www.bankihitel.hu/?us=fogalomtar&id=332 )
Kiderült, a banki szabályzásban a hagyományos mikro-prudenciális, vagyis az intézményeket szabályzó környezetben is nagy hiányosságok voltak. 

Az új szabályozási kezdeményezésekkel fel kell oldani azt a helyzetet, amelyben kevés volt a tőke és nem volt jó a minősége, s számos tőkeelemről kiderült, nem képes veszteséget felszívni. Nem volt likviditás-szabályozás, a bankok tőke-áttétele nagyon nagy volt (ez még ma is így van), nagyon sok probléma volt a hitelminősítőkkel, az ösztönzési rendszerrel, és sok egyéb, az egyes bankok szabályzására vonatkozó dologgal kapcsolatban.    
(http://ecopedia.hu/tokeattetel )

A banki válságkezelés nemzetközi koordinációja nem volt megoldva, sem európai, sem bilaterális, sem globális szinten. Bármely, a bankok válságkezeléséről szóló esettanulmányból jól kitűnik, hogy az mindenhol egyedi megoldások segítségével, egyedi államközi, stb. tanácsadók bevonásával történik. Egyedi eljárások keretében kezelték a pénzintézetek válságát minden olyan esetben, amikor a probléma túlnyúlt a határokon. Ez sok esetben súlyos konfliktusokhoz vezetett, nyilvánvalóan, hiszen fiskális terhek országok közötti megosztásáról volt szó.  

 

A felügyeletek egészen máshogyan felügyelnek bankokat egyes országokban, a nemzetközi bankok headoffice-ban  dolgozó, a nemzetközi felügyeltért felelős vezetői erről érdekes tapasztalatokat tudnak egymással megosztani…, ennyire eltérő a napi felügyeleti gyakorlat még mindig, Európán belül is. 

 

A fenti gondokra az első körben adott válasz az volt; szigorítsuk meg a szabályokat. Egyetértünk. Globális kezdeményezésként a G20 kimondta, jöjjenek létre újabb globális megállapodások, s ezeket próbáljuk meg bevezetni globálisan. A bankrendszerre speciálisan a Bázeli Bizottság dolgozza ki ezeket a szabályokat, a legutolsó fontos döntés januárban született, kompromisszum jött létre a likviditási szabályokról. Ezzel létrejött a szabályozási kompromisszum legutolsó fontos eleme. Nagyon fontos, hogy mindenki kötelezettséget vállalt ezen globális szabályok bevezetésére, de ezek a globális mikro-prudenciális szabályok még mindig nincsenek bevezetve, s Európában még mindig zajlik a többi követelmény újra-szabályozásának a jóváhagyása. A megegyezés bármely pillanatban megszülethet.     

 

Volt egy intézményi válasz is Európában a felmerült problémákra, ennek része az EBA létrehozása is. Olyan új intézményi struktúrát hozott létre Európa, amelyen belül létrejött egy makro-prudenciális felügyeleti funkcióval működő intézmény, az ESRB. Ebben a jegybankok vannak többségben, de ott ül az asztalnál maga az EBA vezetése és a felügyeletek is.  Ez a testület alapvetően az egész rendszert érintő elemzéssel és felügyelettel foglalkozik. Létrejött továbbá három szektoriális felügyeleti hatóság, amely mikro-prudenciális funkciókat lát el, európai szinten.   

 

Ebben az első-körös reakcióban az egyedi intézmények, az egyedi bankok felügyeletének jogkörét nem kapta meg az EBA. Az EU-ban működő bankok felügyelete nemzeti hatáskörben maradt. Tehát, azon Magyarországon bejegyzett bankok felügyeletét, amelyek nem fiók-telepként, hanem leányvállalatként, vagy magyar székhellyel működnek, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete látja el (PSzAF).  Ugyanígy, a legnagyobb német bankok a német felügyelet hatálya alá esnek, az felelős a financiális működésükért. Ez a felállás logikusan maradt fenn, hiszen nem volt Európában semmi olyan fiskális lehetőség ami adott esetben egy bajba került bank válságkezelését fiskális oldalról támogatni tudta volna. Egy bank egészséges működéséért olyan valakinek kell felelősséget vállalnia, aki ezért felelőssé tehető és ha beavatkozásra van szükség, tud kihez fordulni. Mindaddig, amíg ez európai szinten nem létezik, addig ez csak nemzeti szinten történhet meg, a nemzeti adófizetőkhöz kell fordulni a problémák megoldásának támogatásáért. Logikus volt, hogy amíg a válságkezelés nemzeti szinten marad, addig a felügyeleti felelősség is ilyen szinten maradjon. Az elmúlt héten pl. válságba került egy viszonylag nagy holland bank, s a holland kormány lépéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza a problémák kiterjedését.  Ez nemzeti szintű döntés volt, minden költsége és következménye, s a felelősség a holland felügyeletet ellátó holland jegybankot és a holland adófizetőket érintette. Ez mutatja, miért nem kaphatta meg az EBA a felügyeleti jogkör gyakorlását.  

 

További gond, hogy az elsőkörös válaszban nem született meg semmi olyan jogszabály, ami európai szinten egységesítette, harmonizálta, szabályozta volna, hogy egy banki válság esetén azt hogyan kell kezelni, milyen eszközök vannak a hatóságok kezében egy válság kezelésére. Természetesen minden országban van egy eszköz, a felszámolási törvény, ez a legvégső eszköz, s vannak minden ország jogrendjében bizonyos eszközök, amiket a felügyelet alkalmazhat, de ez az eszköztár sok olyan dolgot tartalmaz potenciálisan, ami az európai jogrendben és sok nemzeti jogrendben sem volt jelen.

 

A tanulságok levonásakor nem csak hazai vonatkozásokra kell gondolni, pl. a brit válságkezelés során is több bankot meg kellett menteni. Egy olyan fejlett banki kultúrával és banki hagyománnyal rendelkező országra, mint Nagy-Britannia is igaz az állítás, hogy nem volt felkészülve a jogrendszer ilyen tömegű és ilyen komplexitású válság kezelésére, ott is sok apró döntésre volt szükség. Ez egész Európára igaz, európai szinten semmiféle megoldás nem létezett és még ma sem létezik. Ugyanez igaz azokra a biztonsági hálót jelentő elvekre is, amelyek a mögöttes fiskális támogatást adják. Nem volt egységes betétbiztosítási rendszer és nem volt semmiféle európai fiskális forrás arra, hogy egy bankot esetleg meg lehessen támogatni. Amikor betétbiztosításról beszélünk, gondoljunk bele, igaz-e az az állítás, pl. az eurozónán belül, hogy egy euro-betét az egyik országban ugyanolyan biztonságos-e, mint egy másikban, feltételezve, hogy mindkét betét része a betétbiztosítási rendszernek. Amennyiben ezen betétek mögött nem valamilyen európai biztonsági háló áll, akkor a válasz: sajnos nem. Attól függ, melyik országról van szó, s ez az elmúlt években világosan ki is tűnt. Tehát ez az a kritikus pont, ami az elsőkörös válaszban megválaszolatlan maradt Európában. Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy valaki melyik európai tagországból való, ez Magyarországra is vonatkozik.   

 

Ebben az állapotban következett be a válságnak egy újabb szakasza, amit az eurozóna szuverén válságaként szoktak emlegetni. Ez az eurozóna szuverén adósainak és aztán a pénzügyi rendszerének válsága, 2011-től fokozódva. A válságszakasznak voltak jellemző jelenségei; nagyon komolyan megkérdőjeleződött az elemzők, a piacok s a finanszírozók szemében az európai szuverén adósságpályák fenntarthatósága, azaz, ezek az államok hosszú távon képesek lesznek-e törleszteni adósságaikat. Ez különösen igaz volt az eurozóna tagországaira, közöttük is a periféria országokra. Több oka volt ennek, az egyik teljesen fiskális, ami azt mutatta, ezek az országok fenn nem tartható költségvetési pályán vannak. Másrészt, néhány országban a bankrendszerben jelentkeztek olyan súlyos problémák, amelyek kezelése akkora fiskális terhet jelentett, annyival megnövelte az államadósságot az adott országban, hogy annak a nemzeti pénzalapokat (a „szuverént") kellett igénybe venni saját bankjai megmentésére. Írország ennek jó példája, amely a válság előtt fiskálisan jó helyzetben volt, a „jó tanulók" közé számították, de a bankrendszerben olyan problémák halmozódtak föl, hogy ennek a kezelése a fiskális rendszert drámai módon lerontotta. Gyakorlatilag súlyos válságba sodorta az egész országot.  

 

Kialakult egy fiskális, fenntarthatósági probléma. Ebből adódóan, mivel felmerült, hogy a szuverén adósságokkal problémák jelentkezhetnek, megjelent egy probléma a bankrendszer mérlegében is. A bankrendszerekben a banki szabályozás ma arra ösztönzi a bankokat, hogy tartsanak szuverén (állam) papírokat. Nulla súlyozásúak, kockázat-mentesek, likviditás szabályozási szempontból a legjobb eszközök, tehát nagyon erős az ösztönzés, hogy egy bank tartson különböző állampapírokat. Ugyanakkor, ha megkérdőjelezzük, hogy ezek az állampapírok kockázat-mentesek-e, akkor megkérdőjelezzük, hogy ezeknek a bankoknak a mérlege, amelyek ülnek az állampapírokon, elegendően stabil-e. Ez bekövetkezett, vizsgálni kezdték az elemzők, különösen a perifériális országokban, hogy  

a banknak mekkora állampapír-állomány van a mérlegében, aztán feltették a kérdőjelet a szuverénnel kapcsolatban és mondták, akkor lehet, hogy a bank sem olyan biztos…Elindult a szuverén probléma visszacsatoló hatása.  

 

A következő kérdés, amit feltettek az elemzők; ha a bankok meggyengültek, nem elég erősek és esetleg támogatni is kell őket, lesz-e kapacitása erre az államoknak? A nagy európai bankok mérleg-főösszegének az adott állam nemzeti GDP-jéhez viszonyított aránya sokat elmond. A BNP Parisba-nál ez 100%, az ING-nél a holland GDP 160%-a volt, a brit bankok 60-100% között járnak, a Nordel 180%-a a svéd GDP-nek (2010-es adatok).

Felmerült egy lehetséges helyzet; amikor ezekben a bankokban meginog a bizalom, mert a szuverénnel gond van, de tud-e ekkor az állam ilyen nagyméretű bankokat támogatni? A nagy amerikai bankok mérete az amerikai GDP-hez viszonyítva maximum 15-20% között van. Ezért volt nagy az ijedtség az európai bankokkal kapcsolatban. Senki nem mondta, hogy ezek a bankok bajban vannak, de mi van akkor, ha véletlenül bajba kerülnek? Képesek lennének-e ezek az államok támogatni őket?  

Amennyiben a nemzeti bankokat nem az nemzeti, hanem az EU GDP-jével vetjük össze, mintegy egész államnak tekintve egész Európát, akkor azt látjuk, hogy az európai bankok, méretüket tekintve egyáltalán nem nagyobbak, vagy túlméretezettebbek az amerikai bankokhoz képest. Tehát, európai szemmel nézve nincsen ilyen jellegű probléma.   

 

Ezek az összetevők jellemezték azt a feszültséget, ami óriásira nőtt 2011 nyarán, amikor elindult a visszacsatolási mechanizmus a szuverén és saját bankjai között. Ugyanezt az elemzést Magyarországra elvégezve, hasonló adatokra jutnánk. A magyar bankok a nemzeti GDP 40-50%-ával számíthatók. Ez majdnem minden országra jellemző, ahol jelen van valamilyen nagy, nemzetközi tevékenységet folytató európai bank.

 

Ebben az időszakban felmerült még a kérdés, az Európai Központi Bank (ECB, m.:EKB) vajon hajlandó lenne-e korlátlan hitelt nyújtani, korlátlan likviditást biztosítani a piac számára, ha banki problémák merülnének föl. Ellátja-e Európában az ECB a legnagyobb ráosztott funkciót, tankönyvszerűen. Ezzel kapcsolatban folyamatos bizonytalanság volt a piacon, 2011 közepe táján gyakorlatilag megkérdőjeleződött az egész európai bankrendszer stabilitása a befektetők szemében. Nagyon nagy hitelességi válság alakult ki, nem bankok egymás közötti gondjai vagy bankcsődök miatt, hanem mert ezekre a kérdésekre nem volt válasz. 2011 második felére gyakorlatilag megszűnt az európai bankoknak a középlejáratú forráshoz-jutási lehetősége. Senki nem vette meg az európai bankok kötvényeit. A lejáró kötvényállományuk, amit meg kellett volna újítani,  2012 első félévének végéig 860 milliárd euró volt. Nagyon komoly volt a helyzet. Erre válaszul az Európai Központi Bank belépett hároméves finanszírozással és kb. egy trillió eurónyi pénzt nyomott két menetben a piacra, 2011 végén és 2012 elején. Mindenki azt mondta, hogy az európai bankok „alul-tőkésítettek". 100 milliárd eurós tételek röpködtek az elemzésekben. Az EBA erre reagálva kiadott egy ajánlást, amiben az európai bankokat erőteljes tőke-emelésre ösztönözte. Ennek eredményeként összességében 200 milliárdnyi euró tőkét sikerült bevonni a rendszerbe kilenc hónap alatt.   

 

Fontos adalék még, hogy kiszáradt a bankközi piac és a betétek a korábbinál sokkal nagyobb volatilitással kezdtek áramlani. (http://www.bankmarket.hu/content/volatilitas) Normális időszakban, de még számos korábbi válságidőszak alatt is, még ha magas volt is a piaci volatilitás, a betétállományok elég stabilak tudtak maradni. Ez most is egészen a tárgyalt időpontig így volt, de ezután már lehetett tapasztalni kedvezőtlen, vagy aggodalomra okot adó betéti dinamikát, különösen néhány országban.

Akkora volt a válság-érzet, hogy maguk a  nemzeti hatóságok tettek számos olyan publikus és nem-publikus, formális és nem-formális lépést, amellyel megpróbálták „visszahúzni" bankjaikat a saját piacaikra. Megpróbálták a nemzetközi kitettséget csökkenteni, erre ösztönözték bankjaikat. Mindez természetesen a régiót és Magyarországot is érintette. Magyarországnak és az egész régiónak óriási volt a függése ettől a nemzetközi finanszírozási transzfertől, a nemzetközi forrásokból szerzett finanszírozási forrásoktól. Ezek a függések nem csak eurozóna és  nem-eurozóna viszonylatban voltak erősek, de magán az eurozónán belül is, erről azonban sokkal kevesebbet lehet tudni, mert ezek sokkal kevésbé kerültek nyilvánosságra. Nagyon erős idevágó intézkedések zajlottak, még core-euro országok között is.   

 

Európában a bankrendszerek főösszegének a GDP-hez viszonyított aránya szempontjából igen nagy méretűek a bankok. A közép-európai régióban a bankrendszerek egésze nem számit kiemelkedően nagynak, számos országban viszont ijesztően magas kitettségi számokkal kellett számolni, Írországban 200%, Cipruson 800%, (ezen országok megsegítésére éppen most zajlanak programok). Luxemburg magas arányszáma speciális hátterű, de Málta is magas arány-számmal bír.  

A válság ezen szakasza azt jelentette, hogy visszafordult az integráció iránya, kezdett széttöredezni a már alakulóban lévő integráció. Elkezdték a finanszírozási forrásokat kivonni a perifériákról, Közép-Kelet-Európából is.

A leányvállatokat felügyelő-, vagy a fogadó országok hatóságai megpróbálták leányvállalatokba terelni a tevékenységet, ez jellemző volt Közép-Kelet-Európára. Tehát a hatóságok nem szerették a fiókvállalati működést, megpróbálták rávenni az érintetteket, hogy menjenek leányvállalatokba, mert afelett helyi felügyeletet tudnak gyakorolni. Ugyanez igaz volt kicsit Londonra is, mindazon országok, akik befogadtak bankokat, azok megpróbálták erősíteni saját kontrolljukat.  

A finanszírozás elérhetősége, az árazás gyökeresen megváltozott, országonként óriási differenciálódáson ment keresztül (pl. egy penzió árai az olasz-osztrák határ két oldalán). Mindenütt, de Közép-Kelet-Európában is lényegesen megdrágult a finanszírozás, és sok helyen már nem is érhető el. Ez viszont azonnal meglátszik a reál-szférán, s bekapcsolódik a negatív körbe. Amennyiben nem jut hozzá a forrásokhoz, akkor a növekedés kilátásai romlanak, ez pedig rögtön visszahat a szuverén pozíciójára.      

A 2010 végétől 2012-ig Magyarországon zajló folyamatok nem voltak egyediek, hasonló jelenségek mentek végbe a nemzetközi finanszírozásban más országokban is. Az egy-egy ország bankrendszerében jelenlévő külföldi források százalékos aránya tekintetében a legkülönlegesebb példa Görögország, ahol ez az érték 100%-ról lement 17%-ra, tehát másfél év alatt külföldi forrásainak több mint 80%-át elveszítette az a bankrendszer. Spanyolország jó példa a

Magyarországgal való összevetésre, mivel GDP-je durván pont 10-szerese a miénknek, a spanyol szám 100%-ról 60%-ra esett.  Csak 2012 első félévében 370 millió euró külföldi finanszírozást vontak ki a spanyol bankszektorból. Látványos sokkot jelent ez egy országnak, ha nem lett volna az ECB forrás-pótlás, akkor komoly következményei lettek volna. Az európai bankrendszerben nagyon erős forrás-kivonás volt tehát a jellemző. Még Németországban is csökkent ez az érték, bár a német bankok külföldi kitettsége nagyon kicsi, nem jellemző a német bankok nemzetközi forrásokra való támaszkodása. A vállalati szektor közvetlen külföldi finanszírozása terén is csökkenés volt, de ez lényegesen kisebb volt, mint ami a bankszektorban bekövetkezett.  

 

A fenti válságszakaszra is megvannak az első válasz-lépések. Olyan válaszra volt szükség, ami mindezen problémákat kezelni tudja. A fiskális problémát kezeli az erőteljesebb fiskális koordináció. A válságkezelési eszköztár hiánya azt eredményezte, hogy létezik ma egy törvényjavaslat, ami már eléggé előrehaladt a törvénykezési folyamatban. Ez Európában kísérletet tesz egységes banki válságkezelési eszköztár létrehozására, de még nemzeti keretek között. Az ECB kinyilvánította, oda fog állni a támogatás mögé, ha ez szükséges.  

Az európai fokú feltőkésítésről az EBA kiadta állásfoglalását, megpróbálta a tőkehelyzetet javítani az EU-ban. Az EBA és más hatóság is kísérletet tett rá, hogy megakadályozza az egyoldalú lépéseket, nem sok sikerrel.

 

Mit is jelent a bankunió?  

1.Az EU Európai szintre próbálja emelni az intézmények felügyeletét és az intézmények mögött levő biztonsági hálót. A szabályok megszülettek, vagy úton vannak. Az uniós javaslat szerint, a felügyelet mindazon országok esetén, akik részesei lesznek, vagy belépnek ebbe a bankunióba (a monetáris unió tagjai kötelezően, a többiek opcionálisan), a felügyeleti felelősséget közvetlenül uniós szintre, az EKB kezébe fogja adni a javaslat.  

2.Létre kell hozni egy szervezetet, amely elsődlegesen a bankok szanálásával, megmentésével tud foglalkozni, ehhez fiskális forrásokat kell rendelni. 

3.A javaslat a betétbiztosítási rendszerek harmonizálását, esetleg egész európai betétbiztosítási rendszert létrehozását is jelentené.   

 

Ezek a tartóoszlopok. 

 

Az első pillérrel kapcsolatos viták most zajlanak, s születnek meg a politikai döntések. Egységes európai felügyelet alá vonnának európai bankokat, az EKB ernyője alatt. A feltételekről megegyezés született a politikában. A fontos európai bankok tehát közvetlen EKB felügyelet alá kerülnek. A nem közvetlenül felügyelt bankok felügyelete marad a nemzeti hatóságok kezében, de az EKB által kialakított keretek között. Az EKB-nak lehetősége van bizonyos esetekben, hogy ezeknek a bankoknak a felügyeletét is beemelje saját hatásköre alá. Fontos kivétel, hogy nem vonatkozik ez a felügyeleti jogkör, a fogyasztóvédelmi, a pénzmosás megelőzésére szolgáló, a fizetési szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyletekre.  

 

Hogyan fog ez létrejönni?  

Jogszabály-módosításokra van szükség. Két jogszabályról van szó ennek kapcsán; egyik az EKB-ra vonatkozó reguláció. Lényege, a nemzeti kormányok átadják a felügyeleti jogköröket és felelősséget az EKB-nak. Ez a nemzeti szuverenitást érintő feladatkör átadása, ami a tagországok egyhangú jóváhagyásával válik érvényessé. Ebben a jogszabályban kerül kialakításra a felügyeleti funkcióknak, az irányítás és döntéshozatalnak felügyeleti szerve. Magyarország számára nagyon fontos, hogy azon országok számára, akik nem euro-zóna tagok, kialakították azt a mechanizmust, amely biztosítja felügyeleti vezetésük megfelelő részvételét a döntéshozatalban. Jogilag ez nem volt egyszerű feladat.

Megváltoztatják a ránk vonatkozó szavazati jogokat is. Az összes EU országra vonatkozó szabályalkotásra érvényes, hogy meg fog erősödni a garancia a nem SSM (Egységes Bankfelügyeleti Rendszer) alá tartozó országok számára. Ők azt a feltételt támasztották az SSM létrehozására, hogy a most létrejövő nagy blokknak ne legyen lehetősége szisztematikusan leszavazni őket. Ez hosszas alkudozásra vezetett, az új szavazási szabályzat kimondja; az országok között súlyozott szavazati rendet kell kialakítani, s szabály-alkotásnál az SSM-ben résztvevő országok és a kívül levők többségére egyaránt szükség van.  

Ez az SSM tehát a Bankunió egyik eleme, a tervek szerint jövő március elsején indul, amennyiben a következő hónapban a döntés erről a két jogszabályról megszületik.    

A nem-eurozóna tagállamok számára adott a csatlakozási lehetőség, s nagyon erős garanciák vannak beépítve az SSM rendszerbe. A politikai egyezség megszületett, s valami olyasmi jött létre, ami mindenki számára elfogadható, és nagyon közel van a végső megállapodás. Hatálybalépése azt fogja jelenteni, hogy mindazon országoktól, akik ennek tagjai, a rendszer szempontjából fontos bankok felügyelete átkerül az EKB-hoz.   

 

Magyarország esetében, azon nemzetközi bankok leányvállalatai, amelyek itt vannak és leányvállalati formában működnek, amennyiben Magyarország nem lép be, akkor a konszolidáló felügyelet nem az osztrák, belga, német, stb. felügyelet lesz, hanem az EKB. Tehát, egy másik konszolidáló felügyelettel fog együttdolgozni a leányvállalatot felügyelő magyar hatóság. A magyar bankok, amelyek nem valamely nemzetközi csoport részei, maradnak ugyanolyan magyar felügyelet alatt. Amennyiben Magyarország belép az SSM-be, akkor a rendszer szempontjából kiemelkedő jelentőségű magyar bankok bekerülnek a rendszerbe, tehát közvetlenül EKB felügyelet alá kerülnek, a nemzetközi bankok felügyelete pedig csoportszinten kerül be az EKB-hoz, a helyi feladatok pedig maradnak a helyi felügyelet kezében. Ebben foglalható össze az SSM magyarországi hatása.   

 

A felügyeleti jogkörök átrendeződésével azonban nem ér véget a történet. Vajon a kapcsolódó biztonsági háló is átrendeződik? Még nem tartunk ott. A Bankunió másik két pillére még hátra van, nem biztos, hogy sokkal egyszerűbb lesz a létrehozása, mint az elsőé. Az előzőnél is nagyon komoly politikai vita folyt a döntéshozók körében.  

Amennyiben a felügyelet európai szintre kerül, akkor megkerülhetetlen, hogy a válságkezelésnek is valamilyen módon erre a szintre kell kerülnie. Ahhoz, hogy a felügyeleti felelősség, a mandátum működni tudjon, meg kell találni mellé azt is, hogy mi van, amikor válsághelyzet alakul ki, milyen módon kezeli ezt az intézményrendszer.   

Szükség van egy európai válságkezelési jogszabályra. Erre van politikai egyezség, s elvi politikai akarat. A részletekről még nagy viták várhatók, konkrét jogszabály-tervezet előkészítése zajlik a bizottságban, s várhatóan nyáron publikálásra kerül. Amennyiben az idevágó megegyezésre megvan a tárgyi politikai akarat, akkor várhatóan az év második felében bekerül a döntéshozatali folyamatba.  

Sokkal nehezebb a betétbiztosítás európai rendszerének kérdése, mivel nincsen meg az erős elvi politikai akarat, hogy milyen mély legyen az európai betétbiztosítási rendszerek európai integrációja. Csupán a nemzeti betétbiztosítási alapok erősebb koordinációjára van-e szükség, vagy az egyes országok betétbiztosítási rendszerei adott esetben ki is segítsék egymást, ha egy nemzetközi bank-probléma támad. Ez politikailag nagyon érzékeny kérdés, egyenlőre nem alakult ki olyan szintű konszenzus, ami komoly jogszabályváltozást tenne lehetővé.  

 

Az eurozónán kívüli tagországok számára tehát megteremtették a belépés lehetőségét, az SSM-en belül nagyon kedvező feltételek várják a belépni szándékozókat, de a másik két pillér még nem alakult ki. Az igazi mérlegelés ideje Magyarország számára is akkor jön el, amikor a további pillérek is világosan látszanak.  

 

Gyakorlatilag, az egész válságra adott válaszban a szabályzó hatóságok a csőd valószínűségét próbálják csökkenteni, probléma esetén pedig a vonatkozó költségek csökkentésére törekednek, valamilyen módon „belőve" a szabályozást. Az egyik kezdeményezés arra épül, hogy a szabályzók strukturálisan nyúljanak a bankok üzleti modelljéhez, s próbálják a tevékenységeket úgy csoportosítani, vagy szétválasztani, hogy ezáltal csökkenthető legyen a csőd valószínűsége, másrészt csökkenthető legyen a csőd költsége. Az egyik javaslat az USA-ban bizonyos tevékenységeket ki akar tiltani a hagyományos kereskedelmi bankok tevékenységi köréből, ennek egy  változata a brit törvénykezésben rugalmasan választja szét az egyes beruházási formákat egymástól. Van olyan radikális javaslat, amely teljes intézményi szeparációt irányoz elő, de vannak „puhább" szeparációs javaslatok is, amelyek a kontinensen most bukkannak fel, pl. Franciaországban és Németországban.

Nagy viták vannak erről, de alapvetően el kell kerülni, hogy egy bankot arra ösztönözzünk, hogy az államilag, vagy betétbiztosítás által garantált forrásokat nagyon nagy kockázatú spekulációs tevékenységek finanszírozására fordítson azért, mert tudja, hogy ezek a források azért olcsók, mert úgyis meg fogják menteni. Azt kell elkerülni, hogy egy bank úgy érezze, engem úgyis meg fognak menteni, a részvényesek megússzák, a kötvényesek mind megkapják követeléseiket, stb.  

Létezik javaslat, amely válságkezelési eszközcsomagot biztosítana Európában, még nemzeti szinten. Ennek legvitatottabb pontja, milyen mértékben lehet bevonni egy bank válságkezelésébe a hitelezőket.  

Az adófizetői kör csökkentése, a veszteségek rendezése érdekében a szabályzók ebben a kérdésben is a hitelezők bevonása irányába mozdulnak. 

 

 

 

http://www.eba.europa.eu/

http://www.eba.europa.eu/Aboutus/Organisation/Executive-Director.aspx

http://hu.wikipedia.org/wiki/Farkas_Ádám_(közgazdász)   

www.mnb.hu/Penzforgalom/pe_elszamolasirendszerek/pe_keler

www.jointventure.hu  

http://www.ecb.int/home/html/index.en.html

 

Harmat Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük