Az igazság nyomában – hogyan bírálják el a menekültügyi kérelmeket Franciaországban

Egy francia kutató tanulmányában azt vizsgálta, hogy milyen jellegű gyakorlat mentén ítélnek meg egyes menekültügyi kérelmeket Franciaországban. Bár az eljárás jogi keretrendszere adott és sok szempontból meghatározó, a szubjektív elemek kiküszöbölhetetlenek. A szerző tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy az elbírálás legfontosabb szempontjává az vált, mennyire „hihető" az adott kérelmező háttértörténete, és hogy bírálói szubjektív megítélése szerint mennyire tűnik őszintének az adott személy.
 

Carolina Kobelinsky: In Search of Truth -How Asylim Appliciations Are Adjuticated, in At the Heart of State – The Moral World of Institutions, Pluto Press 2015, pp.67-89.
 

Carolina Kobelinsky a párizsi Institut de Recherche Interdisciplinaire sur les enjeux Sociaux kutatója a menekültügyi eljárások menetét vizsgálta meg. Arra volt kíváncsi, hogy az előre meghatározott intézményi kereteken belül miként érvényesülnek az eljárás során megfogalmazott elvek, és mennyiben játszanak szerepet az emberi szempontok egy ügy megítélése során. Hogy mindezt megállapítsa, felvázolta a menekültügyi eljárásokban érintett intézmények szerkezetét, de vizsgálta azt is, hogy antropológiai jellemzők mentén hogyan kategorizálhatók az eljárásban érintett személyek, beleértve a kérelmezőket és a döntéshozókat.
 

A francia idegenrendészeti eljárások menete
 

A francia jogban a menekültstátusz, mint egzakt fogalom már az 1789-es Nagy Francia Forradalom idején is ismert volt, bevezetése elsősorban ideológiai okok mentén történt. Az akkori jogalkotók úgy vélték, kötelességük a forradalom vívmányait kiterjeszteni, ezért a korabeli ellenséges monarchiák területéről előszeretettel fogadtak be politikai menekülteket, mondván azok elnyomó, zsarnoki rendszerből érkeznek. Hamar felmerült azonban, hogy a menedékkérők egy része továbbra is hű maradt eredeti hazájához, ezért modern értelemben véve biztonságpolitikai kockázatot jelentett a forradalmi Franciaország számára.
 

A XIX. század során alapvetően ezen dilemma mentén terjesztették ki, vagy szigorították a politikai menedékkérők befogadhatóságának feltételeit, azzal kiegészítve, hogy a biztonságpolitikai kockázatokon túl egyre fontosabb restrikciós szemponttá vált a francia munkaerőpiac védelme is. Ezekben a vitákban hozott némi változást előbb a Népszövetség, majd az ENSZ fellépése, amely szervezetek a nemzetközi jog irányából próbálták egységesíteni a menekültügyi eljárások menetét és az elbírálások szempontjait. A jelenlegi gyakorlat – mint a legtöbb országban – az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezménye és az ahhoz kapcsolódó 1967-es New York Protokoll mentén alakult ki. Ezen dokumentumok értelmében egy háromtagú bírói testület dönt az egyes kérelmező jövőbeli státuszáról. A testület munkáját önkéntes, vagy főállású civil jelentéstevők (rapporteur-ök) segítik, akik előzetesen többször elbeszélgetnek a menekültstátuszt kérelmező személlyel, megpróbálják összeszedni a tényszerű bizonyítékokat, amelyek alátámasztják, illetve cáfolják a kérelmező háttértörténetét, majd mindezek végeztével egy jelentésben javaslatot tesznek a bírói testületnek a végleges döntésre vonatkozólag. Ezen felül minden kérelmezőnek jár kirendelt jogi képviselő egy ügyvéd személyében. Kobelinsky szerint ezen elemek és az egyes pozíciókat betöltő személyek attitűdjei, nagyban meghatározóak a végső döntés szempontjából.
 

A háttértörténet fontossága
 

Kobelinsky vizsgálatai során jellemző eset volt, amikor a döntést meghozó bírói tanács elnöke azzal érvelt a menekültstátusz elutasítása mellett, hogy a kérelmező viselkedése nem tűnik őszintének, illetve háttértörténete (menekülésének okai, üldöztetésének körülményei és a kitoloncolással járó esetleges veszélyek) nem hihető, esetleg nem áll összhangban a megismerhető tényekkel (politikai helyzet, személyes adatok). Ezért Kobelinsky felveti, hogy az őszinteség – vagy annak látszata – az egyik legfontosabb szemponttá lépett elő az eljárások kimenetele szempontjából. Ez a felvetés egyaránt igaz a jelentéstevők és a bírák ítélethozatali gyakorlatára, de még a kérelmezők viselkedését is befolyásolja. A személyes szimpátia kialakulása segít a kérelmezőnek megkapni a menekültstátuszt, illetve megfigyelhető egyfajta „kulturális sznobizmus", azaz a bírálók jobban szimpatizálnak a jól öltözött, franciául valamelyest beszélő, választékosan fogalmazó kérelmezőkkel. De más sztereotípiák is közrejátszhatnak a pozitív elbírálásban. Kobelinsky szerint például az üldöztetés elől menekülő nők gyakrabban kapják meg a menekültstátuszt, mint férfi társaik.
 

A jelentéstevők típusai
 

Hogy jobban megértse a menekültügyi vizsgálat során lejátszódó folyamatokat, Kobelinsky megvizsgálta a közreműködő jelentéstevők antropológiai hátterét. Alapvetően három kategóriát állapított meg:

• a geopolitikusokat;
• a jogászokat;
• és a humanistákat.

A geopolitikusok munkájuk során arra fektették a hangsúlyt, hogy a kérelmező háttértörténetében szereplő adatokat összeegyeztessék származási országa történéseivel, politikai helyzetével. Őket a szerző konzervatív csoportként jellemzi. A jogászok csoportja liberálisabban viselkedett, jogelvek mentén igyekezett eldönteni, ki jogosult a menekültstátuszra. A humanisták kategóriájába sorolt jelentéstevők leginkább NGO-któl érkezett aktivisták voltak, akiket a legliberálisabbnak írt le a szerző. Kobelinsky mégis arra a meglepő eredményre jutott, hogy az elutasításra tett javaslatok aránya nagyjából mindhárom csoportnál megegyezett, illetve a személyfüggő kulturális preferenciák is hasonló arányban játszottak szerepet.
 

Összegzés
 

Kobelinsky megállapította, hogy az idegenrendészeti eljárások során a kérelmező személyes megjelenése, kulturális háttere és szavahihetőségének látszata nagyobb súllyal bírnak, mint az eljárás objektivitását szolgáló merev keretrendszer. A nehezen mérhető szubjektív szempontok hangsúlyos szerepe viszont minden esetben tetten érhető.

Az eredeti írás megjelent: http://szazadveg.hu/foundation/kutatas/szazadveg-otletmuhely/az-igazsag-nyomaban