Kötcse, VII. polgári találkozó

 fotó: Pelsőczy Csabafotó: Pelsőczy Csaba

Hetedik alkalommal tanácskoznak vasárnap a Somogy megyei Kötcsén a fideszes politikusok és a párthoz közel álló értelmiségiek. A rendezvény az Új kezdet címet viseli, a résztvevőket Sunyovszky Sylvia és Balog Zoltán köszöntötte. A rendezvény bejáratánál a boldvai árvízkárosultak megsegítésére gyűjtöttek. 1 millió 750 ezer forint gyűlt össze. A bevezetőt követően az elmúlt 20 éves átmeneti időszakról szóló előadások következtek.

A jó kormányzás kritériumai az egyház társadalmi tanításában

Az egyház társadalmi tanítása számos támponttal szolgál a jó kormányzás mibenlétét illetően is, erről tartott konferenciát a Faludi Ferenc Akadémia és a Barankovics István Alapítvány a jezsuiták által fenntartott Párbeszéd Házában Kovács K. Zoltán emlékére, A jó kormányzás kritériumai és társadalompolitikai programok szelekciója az egyház társadalmi tanítása alapján címmel.

Lengyel János : AZ ELSŐ MUNKA BUDAPESTEN

 

1995 októberében világossá vált számomra, hogy a mélyépítőknél nincs jövőm. Végéhez közeledett az építkezés, kevesebb emberre volt szükség. Jól tudtam, hogy azok fognak maradni, akik úgymond közelebb vannak a tűzhöz. Magyarán szólva: a csókosok, a rokonok, a bennfentesek, az ismerősök. „Az elnök emberei". Persze, arra odafigyeltek, hogy szakemberek is legyenek köztük.

Genius loci – a hely szelleme

 

Tegnap délután Budapest pesti felére vetett a munkám. Mivel közelgett a Parlament elé hirdetett nagygyűlés ideje – a FIDESZ kormány megalakulása volt előtte, és Orbán Viktor fog majd beszélni a néphez… — szóval a nagygyűlés miatt betelepedtem a tér sarkán lévő presszó-kávéházba. Vártam mikor jönnek a kordonosok, rendőrsorfalak, hogy kivárjam az ilyenkor  szokásos vihar elmúltát. Szivar, kávé volt a készleten.(Mármint a kávéházin.) Reménykedtem abban, hogy azért a hatalom pittbulljai itt, a Parlament szomszédságában balhé esetén nem lesznek olyan pofátlanok, hogy végigverjék a kávéház békésen kérődző értelmiségi közönségét is..

MAGYAR KIRÁLYI CÍMER LEOBENBEN

 

A szomszédos Ausztria az egyik legnépszerűbb turisztikai célország kontinensünkön és mondhatni az egész világban. Ezúttal a különösen kedvelt Stájerország tartományba, annak is a nyugati részébe kalauzoljuk el olvasóinkat, tiszta szívvel kínálva a régió számtalan látnivalóit, s az itt élők őszinte vendégszeretetét.

SEGESD EMLÉKEZIK A BARÁTOKRA

 Kovács Bánk OFMKovács Bánk OFM

Az ÁVÓ összehangolt akcióval 1950. június 9-én egy éjszaka alatt „megtisztította" az ország dél-nyugati részét a ferencesektől. A zalai és somogyi táj rendházai – Nagykanizsa, Kiskanizsa, Nagyatád, Segesd és Zalaegerszeg – egy éjszaka alatt elnéptelenedtek. Vitték a barátokat, akik joggal gondolhatták, hogy akár Szibéria is lehet a végállomás. Ezekre az időkre emlékeznek május 30-án Segesden.